Egyéb
-
Hogyan ünnepelték régen a húsvétot?
Ma már a legtöbb esetben csupán kölnivel locsolják a hölgyeket húsvét napján, ami az eredeti népszokásnak egy meglehetősen finomított formája.…
-
Szakértő: alaposan átgondolt támadássorozat történt
A húsvét vasárnapján végrehajtott támadássorozat elkövetői feltehetően tamil vagy szingaléz terroristák lehettek, ebben az országban a muszlimok inkább áldozatok szoktak…
-
Nem ért véget a borzalom: nyolcadszor is bomba robbant Srí Lankán
Az ország kormánya azonnali hatállyal kijárási tilalmat rendelt el és felfüggesztette a közösségi média működését, de ezekről egyelőre nem lehet…
-
EP választás: véghajrában az aláírásgyűjtés
Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 25 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket…
-
Újabb halálos áldozatokat követelő robbanás történt Srí Lankán
Húsvét reggelén három katolikus templomot és három szállodát ért szinte egyidejű robbantásos támadás húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán. Az eddigi információk…
-
A külügyminisztérium elmondhatatlan aljas cselekedetnek nevezte a Srí Lanka-i támadásokat
A minisztérium közleményében azt írta: a tárca megdöbbenéssel értesült a húsvétvasárnapi merényletekről, az iszonyú támadásokat a leghatározottabban elítéli. Több robbanás…
-
KDNP: az egész keresztény világot támadás érte
Hangsúlyozták: a mai robbantások is alátámasztják a szomorú tényt, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, minden öt olyan…
-
Bese Gergő: amikor valaki maga dönti el mi bűn és mi nem, akkor Istent játszik
— A Katolikus Egyház azt mondja, hogy legalább évente egy alkalommal, húsvétkor menjünk el gyónni. Miért pont húsvétkor? — Ez a…
-
Tovább nőtt a Srí Lanka-i merényletsorozat halálos áldozatainak száma FRISSÍTÉS
Négy támadás a fővárosban, Colombóban történt: három luxusszállodában és a jelentős, Szent Antalról elnevezett katolikus templomban követték el őket. A…
-
Estére új elnöke lesz Ukrajnának, megkezdődött a mindent eldöntő szavazás
A szavazóhelyiségek este nyolcig várják a szavazásra jogosult ukrán állampolgárokat. A választásokon a Központi Választási Bizottság honlapján található adat szerint…