Családháló
-
Ismét indul az Iránytű önismereti előadás-sorozat
Ősszel ismét Iránytű: Ismert pszichológusok, párterapeuták, inspiráló szakemberek valamint egy színészházaspár osztják meg történeteiket, tapasztalataikat és gyakorlati tanácsaikat a Három…
-
Nem mozgunk eleget 65 év felett, de miért is baj ez?
A Bécsi Orvostudományi Egyetem tanulmánya szerint az idősebb osztrákok körében rendkívül jellemző a mozgásszegény életmód: a vizsgált közel 4000 ember…
-
Papp Miklós: Az egyházak átfogó segítséget szeretnének nyújtani a krízisterhességben
Dr. Hegedűs Zsolt, egészségügyi miniszter szeptember 11-én egyeztetett az egyházak képviselőivel a szívhangrendelet, a sürgősségi fogamzásgátlás és az abortusz kérdéséről.…
-
Abortusztabletta-hatóanyag az ivóvízben: per indulhat az amerikai gyógyszerügynökség ellen
A Students for Life of America (SFLA) nevű amerikai életvédő szervezet hivatalosan is bejelentette, hogy beperli az Amerikai Élelmiszer- és…
-
Országos összefogás: Több mint 1700 iskola diákjai sportolnak együtt a Magyar Diáksport Napján
Országszerte több mint 1700 iskola diákjai mozognak együtt a Magyar Diáksport Napján, az immár nemzetközi rendezvényen pedig 40 országban több…
-
Kanadában eutanáziát kapott volna rákkezelés helyett, Amerikába menekült gyógyulni a házaspár
Egyre többen látták annak a kanadai férfinek a videóját, aki az X-en beszélt az ország liberális eutanázia törvényeinek súlyos következményéről.…
-
Tudták, hogy iskolai lövöldözést tervez, mégsem jelentették – per indult az Open AI ellen
Kanada Brit Columbia tartománya egy amerikai bíróságon perli az OpenAI-t egy februári iskolai vérengzés miatt. Az elkövető előzőleg a ChatGPT-vel…
-
Korhatárhoz kötné a digitális platformok használatát a KDNP
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 13 éves korhoz kötné a digitális platformok használatát. Az ellenzéki párt saját gyermekvédelmi törvénycsomagjában – amelyet…
-
Akarata ellenére hajtottak végre eutanáziát az idős katolikus asszonyon
Nyomozás folyik annak a kanadai idős asszonynak az ügyében, akit unokája szerint egy otthonban akarata ellenére vetettek alá eutanáziának. A…
-
Most végezzünk próbafűtést, amíg nem élesben megy a dolog!
Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon – közölte a Katasztrófavédelem, hozzátéve, hogy a fűtőeszközöket típustól, életkortól függetlenül évente egyszer…