- Evangélium+
Ebben az ajándékban az üdvösségünk rejlik
A szeretetet és az örömöt jelképezi az adventi koszorú ma fellobbanó harmadik gyertyalángja. A katolikusok rózsaszínű, a protestánsok pedig piros…
- (H)arctér
Hidvéghi szerint meg kell tisztelni az embereket azzal, hogy megkérdezi a kormány a véleményüket
Már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi…
- Címlap
Vejkey Imre: Advent előkészületi idő karácsonyhoz, a fiú születéséhez, a teljességhez
Advent előkészületi idő karácsonyhoz, a fiú születéséhez, a teljességhez – jelentette ki a KDNP országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombaton Szegeden. A politikus…
- Családháló
Király Nóra szerint az áldozatsegítésben nagyon fontos az összefogás
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azért dolgozik, hogy a bűncselekmények áldozatai segítséget kapjanak – mondta Király Nóra, a tárca áldozatsegítő központok…
- (H)arctér
Elköszöntek a nyugállományba vonuló Kató Bélától, az Erdélyi Református Egyházkerület 46. püspökétől
Kató Béla leköszönő erdélyi református püspök közösségépítő munkájával hozzájárult a magyar nemzetpolitika eredményességéhez, a romániai felekezeti és etnikai béke megerősítéséhez,…
- (H)arctér
Sulyok Tamás ajándékokat vitt a Böjte Csaba által alapított gyermekotthonok lakóinak
Példaértékű Csaba testvér munkája, amit az általa alapított intézményrendszerben végez – mondta a magyar közmédiának Sulyok Tamás szombaton Déván, miután…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa a rákellenes szervezetek tagjait fogadta szombati audienciáján
A Szentatya a fennállása 55. évfordulóját ünneplő, Leukémia-limfóma és Mielóma elleni Olasz Szervezet tagjait fogadta szombaton. Hozzájuk intézett beszédében arról…
- (H)arctér
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség itthoni és kárpátaljai rászorulóknak gyűjt adományokat
Adventi adománygyűjtést szervezett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a kezdeményezés keretében Budapesten és vidéki helyszíneken is segítenek a rászoruló családoknak…
- (H)arctér
Életveszélyesen megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
„Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó…
- (H)arctér
Orbán Viktor: 2025-ben félretoljuk a háború felhőit az égről
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton…