- (H)arctér
Ismét zsinagógát próbáltak felgyújtani Londonban
Újabb londoni zsinagógát próbáltak felgyújtani egyelőre ismeretlen tettesek. Ez néhány héten belül a negyedik hasonló gyújtogatásos támadási kísérlet londoni zsidó…
- (H)arctér
A NATO-főtitkár cáfolta a NATO-ból való amerikai kilépéssel kapcsolatos találgatásokat
Mark Rütte, a NATO főtitkára cáfolta azokat a találgatásokat, hogy az Egyesült Államok esetleg kilépne a szövetségből – áll a…
- (H)arctér
Bulgáriában öt éven belül a nyolcadik előrehozott parlamenti választást tartják
Bulgáriában előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, öt éven belül a nyolcadikat. A legutóbbi felmérések szerint Rumen Radev volt elnök pártja…
- Vatikáni Figyelő
Leó pápa az angolai hatóságoknak: válasszák a jót, az igazságosságot és a toleranciát
XIV. Leó pápa szombaton délután udvariassági látogatást tett az angolai elnöknél, majd beszédet intézett a délnyugat-afrikai ország hatóságához, a civil…
- (H)arctér
Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten
Több mint húszezer kerékpáros részvételével rendezték meg szombaton az I bike Budapest felvonulást, amely ismét bebizonyította: a fővárosban egyre erősebb…
- (H)arctér
XIV. Leó pápa nem akar vitába szállni Donald Trumppal
Nem akar vitába szállni a pápa az amerikai elnökkel. Az afrikai körúton járó XIV. Leó a Kamerunból Angolába tartó repülőgépén…
- Egyéb
Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén
A leköszönő magyar miniszterelnököt éltette Matteo Salvini, az olasz Liga jobboldali párt vezetője a Patrióták Európáért pártcsalád szombati nagygyűlésén, a…
- (H)arctér
Donald Trump megerősítette, hogy Irán ismét megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost
Donald Trump amerikai elnök megerősítette szombaton, hogy Irán ismét megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost, miközben tartanak a tárgyalások Washington és Teherán…
- (H)arctér
Lőfegyveres támadás és túszejtés történt egy kijevi szupermarketnél, többen meghaltak
Lőfegyveres támadás és túszejtés történt egy kijevi szupermarketnél szombaton, legkevesebb öten meghaltak – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter, hozzátéve, hogy…
- (H)arctér
Újraválasztották Lezsák Sándort a Nemzeti Fórum elnökének
Tisztújító országos gyűlést tartott szombaton a Nemzeti Fórum Egyesület Budapesten, amelynek elnökévé újraválasztották Lezsák Sándort – tájékoztatta az MTI-t a…