- (H)arctér
Átszámítva 500 milliárd forintból épül szállodakomplexum Nyugat-Ukrajnában
Mint ahogy lapunk arról korábban már beszámolt, új üdülőtelepülés építési munkálatai indultak meg a nyugat-ukrajnai Kárpátokban az Európai Unió határán…
- Kultúra
Nyolcvan éve járja útját Földes László, Hobo (VIDEÓ)
Földes László, Hobo február 13-án tölti be nyolcvanadik életévét. A Kossuth-díjas előadóművész, énekes, dalszerző, a Nemzeti Színház társulatának tagja nemcsak…
- (H)arctér
Hosszú idő után végre folytatódik az egri vár állagmegóvása és fejlesztése
Hosszú idő után folytatódik az egri vár állagmegóvása és fejlesztése, amelyre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) már 2024-ben egymilliárd…
- (H)arctér
Itt a Roszatom forradalmi plazmahajtóműve, amely egy hónap közelségbe hozhatja a Marsot
A Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat szakemberei egy olyan plazmahajtóművet fejlesztettek ki, amellyel lehetővé válhat, hogy az azzal felszerelt űrhajók…
- (H)arctér
Az elszigetelődött Orbán Viktor részt vesz az első Tucker Carlson Csúcson
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz az első alkalommal megrendezésre kerülő Tucker Carlson Csúcson – tudatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Az…
- (H)arctér
Amerika álláspontja szerint irreális cél Ukrajnának a 2024-es határaihoz való visszatérése
Ukrajna 2014 előti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés, és ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút, és…
- (H)arctér
Szép új világ – Svédországban cselekvési tervet kell készíteniük az iskoláknak és óvodáknak az illetéktelen személyek belépése ellen
A svéd iskoláknak és óvodáknak cselekvési tervet kell készíteniük annak megelőzésére, hogy illetéktelen személyek lépjenek a területükre vagy újabb, az…
- (H)arctér
Magyarország mindent megtett a jó kapcsolatokért, de nem hagyhatjuk szó nélkül, ha hátba támadnak – Kijevben tárgyal Magyar Levente
A magyar kormány iskolát, óvodát, rendelőintézetet, okmányirodát, illetve szolgáltató központot épített újjá Kijev környékén – jelentette be a Külgazdasági és…
- Keresztényüldözés
„Nem vendégek vagyunk ezen a földön” – egy szíriai keresztény naplója
Az Aszad-rezsim decemberben megbukott Szíriában, ahol 1971 óta uralkodott. A puccsot azonban egy radikális iszlám csoport, a Hajat Tahrír as-Sám…
