- (H)arctér
Vejkey Imre: Újabb provokáció, újabb blaszfémia!
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője Facebook oldalán fejezte ki felháborodását amiatt, hogy egy színesbőrű nő játssza Jézus Krisztust egy…
- (H)arctér
Nagy István szerint az Európai Bizottság a gazdák támogatásait, az európai élelmezésbiztonságot veszélyezteti
Brüsszel újabb zavaros víziói a gazdák támogatásait, megélhetését és az európai élelmezésbiztonságot veszélyeztetik – közölte az agrárminiszter csütörtökön a közösségi…
- (H)arctér
Alakul az új világrend – Trump lehetségesnek tartja a megállapodást Kínával
Donald Trump az elnöki repülőgépen a sajtónak adott nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy a február elején minden Kínából…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa felkelt kórházi ágyából – közölte a Vatikán
A pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét – jelentette a Szentszék csütörtök reggel…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: 70 keresztényt fejeztek le egy kongói templomban
A hírt a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook oldalán osztotta meg. Azt írta: Mi, magyarok szolidaritást vállalunk…
- (H)arctér
Magyarország a szabadság szigete a liberális óceánban – jelentette ki Szánthó Miklós Washingtonban
Az Alapjogokért Központ főigazgatója a második nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) kiemelte: Magyarország nemet mond a migrációra, a genderőrületre…
- (H)arctér
Varga-Bajusz Veronika: Már csaknem 5000 munkáshitelt folyósítottak
A legtöbb fiatal vállalkozás beindításához, eszközbeszerzéshez, vagy lakhatásra, gépjárművásárlásra szeretné fordítani a felvett összeget – mondta a Kulturális és Innovációs…
- (H)arctér
Meloni bent járt Ferenc pápánál a kórházban, és azt mondta, a Szentatya nem vesztette el a humorát
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is meglátogatta szerdán a kétoldali tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápát a római Gemelli klinikán. Kormánya és egész…
- (H)arctér
Az amerikai pénzügyminiszter elismerően nyilatkozott a magyar gazdaság teljesítőképességéről
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter több szempontból is rendkívül pozitívan és nagyrabecsüléssel beszélt a magyar gazdaság teljesítményéről, illetve regisztrálta a magyar…
- (H)arctér
Trump szokatlanul keményen ment neki Zelenszkijnek, akit többek közt „választások nélküli diktátornak” nevezett
Választások nélküli diktátornak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Donald Trump amerikai elnök Truth Social nevű közösségi oldalán. „Gondoljanak csak…