- (H)arctér
Soltész Miklós: A magyarországi görögség él és fejlődik
A magyarországi görögség él és fejlődik, a magyar kormányra a nemzetiség pedig mindig számíthat – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi…
- (H)arctér
Ismét lehet jelentkezni a magyar közösségeket segítő programokba – jelentette be Nacsa Lőrinc
Hétfőtől ismét lehet jelentkezni a magyar közösségeket segítő Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programba – jelentette be a Miniszterelnökség…
- (H)arctér
Megjelent a lakossági távhőpályázat felhívás, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segítheti a társasházakat
Az ötmilliárd forintos keretösszegű kiírás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket. A 100 százalékos támogatás…
- (H)arctér
Nagy-Vargha Zsófia: A Nemzeti Tehetség Programban 13 pályázatot írt ki a kormány
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes…
- Vatikáni Figyelő
Leó pápa Úrangyala imája a sportról és a béke építéséről szólt
A sportolóknak a Szent Péter bazilikában tartott jubileumi szentmiséje után Leó pápa a téren körüljárva köszöntötte a híveket, majd a…
- (H)arctér
Magyar Levente: Fontos életben tartani a magyar szellem lángját, amiért oly sokan az életüket adták
A magyar diaszpóra tagjai továbbra is szerves részei a nemzetnek, és minden kimondott magyar szó, minden elkészített étel, minden elénekelt…
- (H)arctér
Többé nem vállalja fel nevében katolikusságát a Svájci Nőszövetség
A Svájci Katolikus Nőszövetség már nem katolikus: hivatalosan is Svájci Nőszövetség lett a neve – szúrta ki a zarandok.ma oldal.…
- (H)arctér
„Az orosz-ukrán háború két szláv testvérnép belügye, nem Európáé”
„Az Európai Unió tagsága közös felelősséget jelent: ha Ukrajnát felvennénk, a háborút is magunk közé emelnénk” – írta közösségi oldalán…
- Reflex
Orbán Viktor: A péntek hajnalban kitört iráni-izraeli háború hatásai Magyarországig érnek
„A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék…
- (H)arctér
Teherán ég
Az izraeli offenzíva kezdete óta a támadásokban legalább 224 ember halt meg, és legalább 1277 ember sérült meg Iránban –…