- (H)arctér
Szobi KDNP – együttműködésben egyházi, egészségügyi, gazdasági, kulturális és politikai szereplőkkel, szervezetekkel
A KDNP szobi alapszervezetének fontos törekvése, hogy a lehető legtöbb irányban élő kapcsolatokat alakítson ki helyi szinten, illetve Pest vármegyében.…
- (H)arctér
Több mint tízezren teljesítették a Balaton-átúszást
Több mint tízezer résztvevővel rendezték meg szombaton a 43. Lidl Balaton-átúszást. A szervezők délutáni közleménye kiemelte: a korábbi kétszeri…
- Vatikáni Figyelő
Vatikán – Szent John Henry Newmant egyházdoktorrá nyilvánítják
1890. augusztus 11-én hunyt el a híres angol bíboros, teológus és gondolkodó. Leó pápa megnyitja az utat Szent John Henry…
- (H)arctér
Balaton átúszás – Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát!
Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát – figyelmeztetett a Balaton-átúszás apropóján szombaton a Balatoni Turizmus Szövetség. Az MTI-hez…
- Vatikáni Figyelő
Leó pápa fogadta a három velencei fogvatartottat, akik Terniből gyalog érkeztek Rómába
XIV. Leó pápa csütörtökön találkozott azzal a három velencei fogvatartottal, akik gyalogos zarándoklat keretében érkeztek Rómába, ahol többek közt Francesco…
- (H)arctér
Tovább erősödött a forint pénteken – Itt vannak a részletek
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a…
- (H)arctér
Mintegy négyszázan ússzák át a Balatont a honvédség Úszó erőd kihívására
Mintegy négyszázan ússzák át a Balatont a Magyar Honvédség Úszó erőd elnevezésű kihívásához csatlakozva, az indulókhoz Böröndi Gábor, a Honvéd…
- (H)arctér
Beérett Majka hergelése – Letartóztatták a miniszterelnök megölését „megrendelő” férfit
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki „megrendelte” a miniszterelnök megölését – közölte a…
- (H)arctér
Azbej Tristan: történelmi esély a békére a Kaukázusban
Történelmi kézfogás, történelmi esély a békére a Kaukázusban – értékelte Ilham Alijev azeri elnök és Nikol Pasinyan örmény miniszterelnök szombati…
- (H)arctér
Gyász a Honvédségnél: két magyar katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben
Felfoghatatlan tragédia rázta meg a Magyar Honvédséget: a napokban két magyar katona is életét vesztette, mindketten szolgálatteljesítés közben. Bár a…