- (H)arctér
Navracsics Tibor: az önkormányzatokkal való együttműködésben is egy új korszak kezdődhet
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) létrehozásával szándék volt az is, hogy új korszak kezdődjön az önkormányzatokkal való együttműködésben –…
- (H)arctér
Háború – Moszkva: az orosz erők több mint 4714 négyzetkilométer területet foglaltak el egy év alatt
Az orosz hadsereg a „különleges hadművelet” övezetében több mint 4714 négyzetkilométer területet foglalt el január eleje óta – közölte…
- (H)arctér
Százmillió forintos támogatást nyújt rászoruló gyermekeket segítő alapítványoknak az MVM csoport
Százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek az MVM csoport idén szeptemberben, az MVM Élménynap –…
- Kultúra
Újraszentelik az egyik legősibb magyar templomot, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat
Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály Főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete…
- (H)arctér
Dr. Simicskó István: Kiállunk Semjén Zsolt mellett!
Hazugságok, aljas, alaptalan rágalmak és hergelés, köztiszteletben álló emberek ellen indított lejárató hadjáratok, mindez politikai haszonszerzés céljából – írta közösségi…
- (H)arctér
Hivatalba lépett az új litván kormány – ez a fiatal hölgy lett a miniszterelnök
Inga Ruginiene volt szakszervezeti vezető lett Litvánia új kormányfője, miután a parlament megszavazta csütörtökön a 44 éves politikus kormányprogramját. A…
- Vatikáni Figyelő
Leó pápa a palesztin ügyről és az orosz-ukrán háborúról nyilatkozott újságíróknak
Kedden este mielőtt elhagyta Castel Gandolfót, hogy visszatérjen a Vatikánba, újságírók kérdéseire válaszolva XIV. Leó kijelentette, hogy „a Szentszék már…
- (H)arctér
Az Európai Bizottság 21 százalékkal akarja csökkenteni a magyar gazdák támogatását – közölte Dömötör Csaba (VIDEÓ)
Az új, 2027 utáni hétéves költségvetéssel az Európai Bizottság megkezdi a közös agrárpolitika leépítését: 21 százalékkal akarja csökkenteni a magyar…
- (H)arctér
Hidvéghi Balázs: A konzultáció negyedik kérdése az energiával és a rezsicsökkentéssel foglalkozik (VIDEÓK)
A nemzeti konzultáció negyedik kérdése: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az olcsóbb orosz energia helyett drágább forrásokból szerezzen be olajat…
