- (H)arctér
Simicskó István: A kadétprogram erősíti Magyarország biztonságát
A Honvéd Kadét Program hozzájárul Magyarország biztonságának erősítéséhez – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a sportszövetség, a Honvédelmi Minisztérium…
- (H)arctér
Hollandiában azt követelik, hogy Magyarországot zárják ki a schengeni övezetből
Két holland párt azt követelte Dick Schoof miniszterelnöktől, hogy szólaljon fel Magyarország ellen az Európai Parlamentben, amiért a kormány fék…
- (H)arctér
Gál Kinga: Jelen vagyunk, erősek vagyunk, és egyre erősebbek leszünk
Történelmi esemény, hogy a Patrióták pártcsalád megtartja első csúcsértekezletét, ami azt mutatja, hogy „jelen vagyunk, erősek vagyunk, és egyre erősebbek…
- Szabadidő
Családi nappal várja az érdeklődőket a Gyermekvasút hétvégén
Szombaton 10 és 16 óra között a budapesti Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán játékos családi nappal várják a különböző korosztályokat. A vonatok…
- (H)arctér
Donald Trump megtiltaná, hogy biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A…
- (H)arctér
Kárpátaljai gyermekek kaptak ajándék kerékpárokat a Katolikus Karitász támogatásával
Október 16-án Beregszászon a Katolikus Karitász támogatásának köszönhetően egy osztálynyi gyermek vehetett át kerékpárokat és kerékpáros felszerelést. Az eseményen Écsy…
- Címlap
Gyász – Elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
„Sajnálattal tudatjuk, hogy ma hajnalban elhunyt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke” – írja a szeretetszolgálat közleményében.…
- Ajánló
Orbán Viktor a Millenárison mond ünnepi beszédet október 23-án, itt vannak a részletek!
Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Millenáris szabadtéri színpadán mond ünnepi beszédet október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján…
- (H)arctér
Terítéken Magyar Péter és Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztése az Európai Parlamentben
Csütörtökön jelentette be az Európai Parlament (EP) elnöke, hogy megkapták a magyar hatóságoktól a Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló kérést. A…
- Vatikáni Figyelő
Leleplezték a Vatikánban a felújított Belvederei Apollónt
Ötéves restaurálási munkák után keddtől ismét látogatható a Vatikáni Múzeumokban a gyűjtemény egyik ékköve, a Belvederei Appollón. Apolló görög isten…