- (H)arctér
Felmentették Marine Le Pent, aki az Iszlám Állam kivégzéseiről posztolt fotókat
A szólásszabadság nevében felmentette kedden egy francia bíróság a radikális jobboldali Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés vezetőjét és elnökjelöltjét,…
- (H)arctér
Ferdítés a német belügyben
Horst Seehofer német belügyminiszter közölte: továbbra is a szélsőjobb jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést Németországban. A miniszter hozzáteszi: ugyan a…
- Szabadidő
Fotózzon minden magyar!
„Fontosnak tartjuk ráirányítani a figyelmet azokra a pozitív dolgokra, amelyek kiszakítanak minket a járvány által okozott nehéz helyzetből”– mondta Potápi…
- (H)arctér
Kiderült, hova megy a magyar emberek adója
Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek, legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat – tájékoztatott…
- (H)arctér
Ezer alatt a napi fertőzöttek száma
Eddig 4 099 495 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 157 637-en már a második adag vakcinát is megkapták. A…
- (H)arctér
Légpuskával ölte meg öccsét a nyolc éves gyerek Marosban
Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette öt éves öccsét egy nyolcéves gyermek a Maros megyei Mezőmadaras…
- Szabadidő
Újranyit az egri vár is
Mirkóczki Ádám elmondta: Eger turizmusa elképzelhetetlen a vár és az épületegyüttesben megtekinthető kiállítások nélkül, ezért az összes helyi kulturális intézmény…
- (H)arctér
Májusban is lesz még ingyen net
A kormány számára fontos, hogy támogassa a digitális oktatásban tanuló diákokat, családjaikat és tanáraikat, ezért májusban is elérhető lesz az…
- (H)arctér
Ne válogassanak a vakcinák között!
Müller Cecília hozzátette: sok oltásra váró kérte, hogy három hónapnál korábban szeretné megkapni ennek az oltásnak a második adagját. Ezt…
