- (H)arctér
Meghalt 8 beteg, 980-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Közölték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben…
- (H)arctér
Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt a főszékesegyházakban bemutatott szentmisén a püspökök megszentelik a keresztelendők…
- (H)arctér
Remek hír: Magyarország a legbiztonságosabb országok élbolyában!
Az intézet kutatásából kiderül, hogy csak Izrael, Szingapúr, Új-Zéland, Hong-Kong, Taiwan és Japán van jobb helyzetben, mint mi, így Magyarország…
- Kultúra
Hétszáz gyermek virtuális kórusa énekeli karanténban a Nessun dormát
Kalaf áriáját Puccini Turandot című operájából minden nagy tenor el akarja énekelni életében legalább egyszer. Amikor több száz gyermek együtt…
- Kultúra
„Ti megálmodjátok, mi segítünk megvalósítani” – pályázatot hirdet a Hagyományok Háza
A pályázat kiíróinak szándéka szerint a jelen időszak lehetőséget nyújthat korábbi ötletek megvalósítására, asztalfiókban heverő tervek kidolgozására, amelyek végleges formába…
- (H)arctér
Szembetűnően emelkedett a panaszmentes fertőzöttek napi esetszáma Kínában
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegséggel diagnosztizált napi esetek száma továbbra is mérsékelt maradt az ország szárazföldi részén. A kínai…
- (H)arctér
Nyitottak az önkéntesek fogadására az egyetemi klinikákon
A Szegedi Tudományegyetemen felmérik a veszélyhelyzetben a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban felmerülő feladatok ellátására vállalkozó önkéntesek létszámát. Az egyetemen dolgozó…
- (H)arctér
Újdonságokkal bővül az ÉletMentő applikáció
A másik újítás, hogy az applikáció a koronavírus-helyzettel kapcsolatos lényeges és aktuális információkról mostantól push (felugró üzenetek) értesítésekkel is tudja…
- (H)arctér
Operatív törzs: a budapestiek tartsák be a kijárási korlátozás szabályait!
Kiss Róbert hozzátette: a jó idő beköszöntével a fővárosiak egyre nagyobb számban szegik meg a kijárási korlátozás szabályait. Elmondta, szombathoz…
- (H)arctér
Koronavírus – Megfertőződött több tigris New York egyik állatkertjében
New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra. A minisztérium közleménye szerint…