- Egyéb
Dánia nyerte Bocuse d’Or fődíját
A verseny legjobb commis-jének járó díjat a dán csapat segítője nyerte, a legjobb tányértéma különdíját Franciaország, a legjobb hústálnak járó…
- Egyéb
Belépődíjért cserébe látogathatjuk ezentúl Velencét
Az összeg függ az évszakoktól és attól, hogy hétköznap vagy hétvégén érkezik-e a látogató – írta szerdai számában a Corriere…
- Egyéb
Összefüggő, de vékony a Balaton jege
A meteorológus elmondta, hogy főként a Balaton déli partján alakultak ki turzások a törmelékes, összesodródott jégből. A vékony jégtakaró kifejezetten…
- Egyéb
Megvannak a Gramofon-díj jelöltjei
A Gramofon folyóirat 1996 óta működik. Retkes Attila zenetörténész, a lap alapító-főszerkesztője elmondta, hogy a negyedéves periodikában a tanulmányokon és…
- (H)arctér
Egyre többen dolgoznak Magyarországon
Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokra hivatkozva közölte, 2018-ban 73 ezerrel emelkedett a versenyszférában dolgozók száma, ami…
- Egyéb
Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait
A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria),…
-
Századvég-elemző: az előválasztás egy „roncsderbi”
Lánczi Tamás az M1 csatorna műsorában úgy fogalmazott, hogy aki mellé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke odaáll, az már…
- (H)arctér
Csökkentené a vidékfejlesztési forrásokat az Európai Bizottság
Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ülésen 17 tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása…
- (H)arctér
Tulajdonrészt vásárolt az állam az Ózdi Acélművekben
Palkovics László elmondta, hogy a többségi tulajdonos 60 millió euró értékű technológiai beruházást, eszközbeszerzést hajt végre annak érdekében, hogy az…
- (H)arctér
Élelmiszerhiányt, áremelkedést okozhat a rendezetlen Brexit
A szövetség a londoni alsóház képviselőinek írt levelében – amely eljutott a BBC közszolgálati médiatársasághoz is – arra hívja fel a törvényhozók…