- (H)arctér
Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozót tartanak a V4-ek Budapesten
A kormányfők megvitatják a közös jelölteket a kulcsfontosságú uniós posztokra. Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének…
- (H)arctér
Lehetnek még áldozatok a Dunából kiemelt hajóban
Hajdu János elmondta, a május 29-én baleset következtében elsüllyedt hajóban vastag iszapréteget találtak, amely akár holttesteket is rejthet. Ugyanakkor ha…
- (H)arctér
Tárgyalást javasolnak a románok Magyarországnak a katonai temetők ügyében
A dokumentum szerint a román fél által javasolt megbeszélést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar…
- (H)arctér
Több mint 82 milliárdot fordít jövőre a kormány gyermekétkeztetésre
A közleményben a tárca kiemelte: ezzel 2010 óta megháromszorozódott a gyermekétkeztetésre fordított kormányzati támogatás. Közölték azt is, hogy a nyári…
- (H)arctér
Szijjártó: a közép-európai országok az új világrend nyertesei
Hozzátette, hogy mindezt nem adták ingyen, ehhez nagyon komoly és súlyos döntéseket kellett meghozni. Az ésszerű politikai döntéseket, amelyeket Közép-Európában…
- (H)arctér
Azonosították a Margitszigetnél délelőtt talált holttestet
Azt írták: folyamatos a kutatás, a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 13 dél-koreai utast és a hajó…
- (H)arctér
Elkezdődik a felújítás a 4-6-os villamosvonalon
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV közleményében azt írta: összesen csaknem két kilométeren újítják fel a vonalat, ezeken…
- (H)arctér
Varga Mihály: a kormány célja, hogy a gazdaság eddig elért eredményeit megvédje
A pénzügyminiszter emlékeztetett: a kormány 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervének fő elemei az adózás egyszerűsítését, egyes adók kulcsának…
- Szabadidő
Népszerűek lettek a csernobili túrák
Egy csernobili utazási iroda szerint 40 százalékkal nőtt a foglalások száma az Amerikában május elejétől vetített sorozat bemutatása óta. Az…
- (H)arctér
Ismét Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője
Az egyetlen jelöltként induló bajor politikus 156 voksot kapott az EPP alakuló frakcióülésén, további négy szavazat érvénytelen volt. Manfred Weber…