- (H)arctér
Ötmilliárd forintot biztosít a kormány a budapesti utak felújítására
Gulyás Gergely sajtótájékoztatón közölte: a forrás biztosítását a jövő évi költségvetés módosító indítványai között fogadta el az Országgyűlés. Az elmúlt…
- (H)arctér
Kiemelten fontos, hogy minél többen vegyünk részt a nemzeti konzultációban
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány egyetértési pontokat akar létrehozni, és ehhez látni kell, hogy a magyar emberek mit gondolnak a…
- Kultúra
Lutter Imrét választották a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének
Az ügyvezető elnöki tisztség megszűnt, és a régi elnökség felerészben kicserélődött. A testület elfogadta Lutter Imre következő öt évre vonatkozó…
- (H)arctér
Már kétszázezer családot támogattak a családvédelmi akcióterv keretében
Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) épületében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tavaly július 1-jén…
- (H)arctér
Rétvári: Az Emmihez tartozó minden ágazat több pénzből gazdálkodhat 2021-ben
Rétvári Bence ismertette: az egészségügyre 156 milliárd, az oktatásra 80 milliárd, nyugdíjra 327 milliárd, kultúrára 26 milliárd, a szociális szférára…
- (H)arctér
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k
A tárcavezető kiemelte: a kormány célja a járvány elleni védekezés új szakaszában, hogy a gazdaság újraindítását Magyarország olyan sikerrel tegye,…
- (H)arctér
A júniusi viharkárok utáni kifizetés elérheti az ötmilliárd forintot
A biztosítókhoz a hét végéig több mint harmincnégyezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján 3 milliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni.…
- (H)arctér
Tízzel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma így változatlanul 585, 2692-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 878.…
- Szabadidő
Nyári táborok a Vajdahunyadvárban
Megismerjük egyik legfontosabb gabonánkat, a búzát, lisztet őrölünk és cipót sütünk. Hátizsákkal, iránytűvel és mikroszkóppal felszerelkezve nekivágunk, hogy felfedezzük az…
- (H)arctér
KSH: áprilisban 7,8 százalékos volt a keresetek éves emelkedése
A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb ütemű volt. Az alkalmazásban állók létszáma márciushoz képest 137 ezerrel,…