- (H)arctér
Örülni fognak a vállalkozók a Kúria döntésének
A tanácsadó cég szerint ez előrelépés az eddigi adóhatósági gyakorlathoz képest: korábban akkor is megkövetelték a számlán feltüntetett áfa befizetését,…
- (H)arctér
Megalakult a Hungary Helps ügynökség
Azbej Tristan sajtótájékoztatón elmondta: mivel az általa vezetett államtitkárság egyre több támogató programot működtet, szükségessé vált egy ügynökség létrehozása kifejezetten…
- (H)arctér
Európa újjászülethet a Notre-Dame romjain
Hétfői cikkünet, amelyben folyamatosan beszámoltunk az eseményekről, itt érheti el, keddi összefoglalónk itt nyílik. A világ egyházi és közéleti vezetőinek…
- Szabadidő
Dárdai Pál távozik a Hertha vezetőedzői posztjáról
A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt.…
- (H)arctér
Gyűjtést indít a Mazsihisz a Notre-Dame újjáépítésére
Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szövetség honlapján kedden azt írta, a Zsidó Világkongresszus alelnökeként javaslatot tett Ronald S. Lauder,…
-
Kisebb tűz volt az al-Aksza mecsetben
A tűz a Templomhegy délkeleti sarkán keletkezett, a Salamon istállóiként, arab nevén Marvání imaházként is ismert részen, néhány órával az…
- (H)arctér
„Isten anyja oltalmazza a Nyugat keresztényeit a gyász ezen óráiban”
Több nemzetközi szervezet és ország vezető tisztségviselői biztosították szolidaritásukról hétfőn a franciákat a párizsi Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt.…
- (H)arctér
Notre-Dame: nem vetődött fel a gyújtogatás kérdése
Hétfői cikkünet, amelyben folyamatosan beszámoltunk az eseményekről, itt érheti el. A világ egyházi és közéleti vezetőinek az esettel kapcsolatos megnyilvánulásait…
- Vélemény Plusz
Vén Európa: „Az ellenzék jelentős része már előre letett az EP-választásról”
– Milyen forgatókönyvek valószínűsíthetők a Fidesz további, európai néppárti tevékenységét illetően? Ha a Néppárton belül kisebbségben maradnak a kereszténydemokraták, akkor…
- (H)arctér
Brexit: Leállították a készenléti tervcsomagot
Az Európai Unió csütörtök hajnalban véget ért soron kívüli csúcsértekezletén kompromisszumos egyezség született a brit kilépés (Brexit) határidejének újabb, immár…