- Vatikáni Figyelő
A Gulagra deportált érsek boldoggá avatása még az alig vallásos Észtországot is a hit felé fordíthatja
Észtországban a lakosság 60 százaléka nem azonosul semmilyen vallással, és a katolikusok aránya mindössze 0,78 százaléka. Ennek ellenére a közelmúltban…
- Kultúra
Mai „árfolyamra” átszámítva egy luxusautó árát tenné ki a Kincsesbányán megtalált Árpád-kori kincs értéke
„Kicsivel kevesebb, mint fél kilót nyomnak a megtalált ezüstérmék. Ez a korabeli viszonyok szerint 14-15 szarvasmarha ára volt. Mindenki gondoljon…
- Kultúra
Fodor Réka, Afréka hitet, boldogságot és hálát tanult nigériai orvosmissziós útjain
Afréka, azaz Fodor Réka Afrika olyan területeire jár missziós orvosként, ahol az emberek szegénységben, sőt nyomorban élnek, s belehalnak az…
- (H)arctér
Ima munkaidőben – Törvénnyel védenék a hívők jogait Texas államban
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntése, amely megerősítette egy középiskolai futballedző jogát arra, hogy a mérkőzések után a pályán imádkozzon,…
- Reflex
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes: A „vas” az mindig „vas” marad, semmit sem ér az ember nélkül
„Hanyagság, felelőtlenség, és egy rosszul megfogalmazott katonai doktrína” – Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes szerint elsősorban ezek a tényezők okozták azt,…
- Kultúra
A tyúkok körül forog minden a mohai tikverőzésen
„A mohai tikverőzés egy maszkos, alakoskodó farsangi szokás, de a legtöbb farsangi szokástól eltérően mi csak egyetlen egy napon, a…
- (H)arctér
Küzdők vagyunk és győztesek – ez a magyar identitás
Meg kell tanulnunk, hogy ez megtörtént, de még „él nemzet e hazán”. A nemzetet, a magyarságot a múltban, a huszadik…
- (H)arctér
Még nincsen vége a női sportok elleni háborúnak
„A női sportok elleni háborúnak vége” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, miután hivatalba lépése utáni első teendői között…
- Kultúra
Ilyen a mohai tikverőzés – élő néphagyomány farsangfarkán
A legismertebb és a legtöbb turistát vonzó téltemető szokás Magyarországon kétségkívül a mohácsi busójárás. Mi azonban most a legintimebb farsangfarki…
- Reflex
Vejkey Imre: Az alaptörvény módosítása csak kimondja az alapvető igazságot, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert
Akár már húsvétra bekerülhet az alaptörvény szerkezetébe az a módosítás, ami azt tartalmazza majd, hogy két nem van: az ember…