Az argentin elnök legalizálná az abortuszt

Az argentin elnök kedden bejelentette, hogy tíz napon belül a benyújtja a kongresszus számára azt a törvényjavaslatot, mely az abortusz legalizálását célozza meg – írja a BBC. A decemberben megválasztott Alberto Fernández elnök korábban úgy nyilatkozott az abortuszról, mint „közegészségügyi problémáról”.

Argentínában jelenleg az abortusz csak abban az esetben elfogadott, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat erőszak révén fogant meg – ezen túlmenően Latin-Amerika szerte széles körben ellenezett és tiltott. Ha Fernandez törvénytervezetét elfogadják, akkor Argentína lesz a legnagyobb olyan ország Latin-Amerikában, ahol törvényes az abortusz minden formája.

A kongresszus első éves ülésén az elnök kijelentette: egy államnak védelmeznie kell az állampolgárait, a nőket pedig kifejezetten, valamint hogy „a 21. századi társadalomnak el kell fogadnia állampolgárainak jogát a saját testüket illető szabad döntésekhez.” A törvénytervezet mellett Alberto Fernández elnök ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy hamarosan bemutat egy olyan programot, mely a biztonságos szexuális életről szól a diákok számára. 

A többségben római katolikus Argentínában az abortusztörvény lazítására tett kísérletek ezidáig mind elbuktak. 2018-ban a kongresszus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely törvényessé tette az abortuszt a 14. hétig – később ezt eltörölték.


Hirdetés

Argentínában hivatalosan tavaly februárban végeztek utoljára legális abortuszt, egy 11 éves, nemi erőszak áldozatául esett lányon. Az erőszak elkövetője a nagymama 65 éves élettársa volt.

Kuba, Uruguay és Guinea azok a latin-amerikai országok, melyek engedélyezik az abortuszt a terhesség korai szakaszában; El Salvador, Honduras, Nicaragua és Haiti abban az esetben engedélyezi, ha az édesanya élete veszélyben van, vagy nemi erőszak áldozatává vált. 

Fotó: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb