Varga Judit: megtartotta alakuló ülését az IM digitális szabadság bizottsága
Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek elmondta: a bizottság feladata feltárni, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállam intézményeire és működésére, a személyes szabadságjogok érvényesülésére és az alapvető demokratikus normákra.
Kifejtette: a bizottság az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb kihívására kíván választ adni, mely nem más, mint hogy képesek leszünk-e uralni a technológiát vagy a technológia uralja majd az életünket, a jog uralma érvényesül-e a technológiai vállalatok felett vagy a technológiai vállalatok a jog felett állnak, képesek leszünk-e megőrizni személyes szabadságunkat a digitális térben – sorolta a miniszter.
A bizottság célja, hogy az érintettek bevonásával témakörönként vizsgálja meg az online térben zajló tevékenységeket és azok jelenlegi szabályozását. A Fehér Könyv, amely a bizottság honlapján már elérhető, többek között a következő témákat járja körül: a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme, a személyes adatok védelme, médiaszabályozás, adózás, szerzői jogok, a büntetőjog érvényesítése, a gyermekvédelem és az online techcégek digitális szuverenitásának kérdése.
A Fehér Könyv tartalmával kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium várja a vállalatok, társadalmi szereplők és magánemberek véleményét is, amelyet a munkacsoport munkája során hasznosítani fog – emelte ki.
A hétfői ülést többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az Országos Bírósági Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetve a Pénzügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével tartották meg.
Az igazságügyi miniszter a bizottság ülésén azt is bejelentette, hogy még az idén megrendezik Budapesten a Budapest Forum on Digital Freedom nemzetközi konferenciát. Emellett a közeljövőben V4-es igazságügyi miniszteri egyeztetést is kezdeményeznek a témában – nyilatkozta Varga Judit.
(MTI)
Kiemelt képünkön Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés elõtti meghallgatására érkezik az Országgyûlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésére az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-án. MTI/Koszticsák Szilárd