Ferenc pápa fogadta Erdő Pétert, majd Budapestre zarándokló fáklyát áldott meg

A lap ismerteti: Erdő Péter bíboros február 15-20-a között tartózkodik Rómában, részt vesz a kongregációs plenáris üléseken és megbeszéléseket folytat a Vatikánban. Ennek keretében került sor a magánaudienciára a szerdai általános kihallgatást megelőzően. 

Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros Vatikánvárosban, 2019. február 19.-én. Fotó: Vatican News.

Ferenc pápa a nap folyamán megáldotta azt a fáklyát, amely Európa védőszentje, Szent Benedek emlékére évről-évre bejárja az Öreg Kontinenst.

A fáklya célpontja idén Magyarország.

Február 27-én, csütörtökön délután érkezik a fáklya a budapesti Olasz Intézetbe. Pénteken délelőtt a Holokauszt Emlékhelyen, a budapesti városházán tesz látogatást a fáklya küldöttsége, melyet délután egy kormányképviselő fogad. Este nyolc órakor a bencés városok képviselői találkoznak Massimo Rustico magyarországi olasz nagykövettel. Február 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor látogatást tesznek a pannonhalmi főapátságban, ahol délben szentmisén vesznek részt, illetve megosztják a bencés fáklya lángját az összes magyar bencés apátság közreműködésével. Este hét órakor Subiaco és Norcia kórusai adnak hangversenyt. Március elsején, vasárnap fél 12-kor a Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, Budapest-esztergomi érsek szentmisét mutat be. Délben a budapesti apostoli nuncius fogadja a békefáklyát, amelynek délután három órakor az esztergomi bazilikában és a keresztény múzeumban tesz látogatást – ismerteti a Vatican News.


Hirdetés

Ferenc pápa néhány nappal ezelőtt Áder János köztársasági elnököt fogadta. A magyar elnök meghívta a pápát a szeptemberben tartandó nemzetközi eucharisztikus kongresszusra. A Szentatya jelezte, hogy nagyon szívesen eljönne Budapestre. Ezt százszázalékos elköteleződésnek nem lehet tekinteni, de több volt ez, mint egyszerű udvarias nyilatkozat a felkérésről – nyilatkozta később Áder János.

 

Forrás és kép: Vatican News

'Fel a tetejéhez' gomb