A szudáni kormány visszaadja az Egyháznak elkobzott tulajdonait

Két évvel az elkobzásuk után, a szudáni kormány visszaszolgáltatja tulajdonjogait a Szudáni Krisztus Egyházától (SCOC) két éve elkobzott 19 épületnek. A földtulajdonjogi dokumentumok hétfőn (szeptember 24-én) kerültek átadásra, közölte a World Watch Monitor helyi forrása.

 

Augusztusban a szudáni bíróság a kormány ellen ítélt és elrendelte az épületek adminisztrációjának visszajuttatását az egyháztesthez, miután az öt egyházi vezető ellen emelt vádakat ejtették.


Hirdetés

A meglepetés szerű ítélet a kormány és az SCOC között, egy régebb óta, az épületek tulajdonjoga apropóján fennálló vitát követően született. A peres ügyek gyújtópontja a Vallásügyi Minisztérium egy rivális ingatlanügyekkel foglalkozó bizottságának felállítása és a szóban forgó épületek igazgatásával való megbízatása állt.

A határozat egybevág Szudán Egyesült Államokkal való kétoldalú kapcsolatainak normalizálása felé tett törekvéseivel azért, hogy lekerüljenek az USA terrorizmust támogató országlistájáról. A szudáni jogi csoportok viszont felszólították Washingtont, hogy valahogy „fékezzék meg” ezeket a kapcsolatrendező tevékenységeket, mivel kevés kézzelfogható eredménye van a haladásnak az emberi jogok terén.

Omar al-Bashir szudáni elnök alatt számos egyházi vezetőt zaklattak, vallattak, vagy vittek bíróságra. 2017 májusában az SCOC nyílt levelet írt a kormánynak a „keresztény vallásszabadság szisztematikus megsértése” ügyén.

Több más egyháznak, köztük a Szudáni Presbiteriánus Evangélikus Egyháznak (SPEC) is szembe kellett nézniük a kormánnyal ingatlanjaik tulajdonjogát, illetve a pénzbírságokat, és az épületeik lerombolását illetően.

Áprilisban jelentette a World Watch Monitor, hogy négy Bahriból való SPEC egyházi tagot, a főváros, Kartúm mellett megbüntettek, mert „testi sértést követtek el rendőrök és muszlim üzletemberek kísérete ellen” miután egy évvel azelőtt a rendőrség és egy fegyveres csoport, egyházukhoz tartozó helyiségeket támadott meg, köztük lakóházakat, irodákat és egy iskolát.

Korábban ugyanezen helyszínen megöltek egy keresztényt az iskola eltulajdonítása elleni tüntetés alatt.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: World Watch Monitor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb