A pápa is ember – érzelmekkel, indulatokkal, reakciókkal

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló, hangsúlyozta újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában, majd bocsánatot kért, amiért ráütött egy karját megragadó nő kezére a Szent Péter téren. Fábián Tamás szerint meg kell próbálnunk empatikusan, megértően kezelni és értelmezni a történteket, és leírja, mi van azoknak a szívében akik ott lehetnek a pápa közelében azt várva, hogy esetleg megérinthetik. 

Egy apró kis csoda ez, lelki megnyugvás, örömteli, sőt hitbeli élmény minden elkötelezett hívőnek.

A lelkesedés ilyenkor feltüzeli az embert, nehéz higgadtnak maradni, amikor már csak egy kézfogásnyira van tőle a várva várt személyiség, még akkor is, ha a többség természetesen kézfogás nélkül tér haza. 

Fábián Tamás szerint a vatikáni történetben a pápát megragadó nő nem hívőként, hanem egyféle rajongóként viselkedett, aki nem tudta elfogadni, hogy éppen előtte fejezi be az egyházfő a kézfogás-osztogatást és fordul más irányba.


Hirdetés

Ezért olyat tett, amit a túlhevült tinik szoktak a szerelmük tárgyának képzelt fellépővel, erőből magához rántotta, kierőszakolta a kézfogást.

A nő ennek következményeként nem éppen azt kapta, amire annyira vágyott: csupán egy kierőszakolt mozdulatot és egy rendreutasító kézre ütést – no meg az egész világ figyelmét és véleményét. 

Az eset másik oldala azonban – világít rá Fábián Tamás –, hogy maga a pápa is elismerte az egy nappal később történt bocsánatkérésében, hogy az egyházfő az adott pillanatban elveszítette a türelmét, némileg túlzóan reagált szemrehányó szavaival és a poroszos pedagógiát idéző azonnali büntetésével, a kézre ütéssel. Azonban 

éppen ezek az elsietett, meg nem gondolt lépések mutatják fényesen: ő is ember, érzelmekkel, indulatokkal, reakciókkal.

Fábián szerint bár a pápa tette kommentek ezreinek tanulsága szerint igen megosztó volt, azonban, ha csendes beleegyezéssel továbblép a pápa, a rajongók ezt bátorításnak veszik, és legközelebb jó eséllyel a lábáról is leveri a lelkes tömeg, amely bármi áron, kerül amibe kerül alapon, de kézfogással akar hazatérni. 

Gondoljunk bele:

egy ilyen kézre ütő pápai rendreutasítás mellett harminc éve még szó nélkül továbbment volna a világ, de ma már világbotrány, nemzetközi skandalum: Ferenc pápa képmutató, szeretetlen, mondjon le stb., stb.

– ad képet a jelenlegi korszellem által diktált attitűdről Fábián Tamás. 

Szerinte ezen az úton haladva 

pár éven belül oda is eljuthatunk, hogy egy kézre csapásért perbe fogják a katolikus egyház fejét.

A publicista írása végén azért kissé cinikusan odaszúrja: a migrációval szemben olyannyira megengedő, sőt azt egyenesen támogató egyházatya vajon hogyan reagálna, ha egyik-másik migránskedvence nemcsak a hírekben, a híradóban törne-zúzna, ütne-verne, gyújtogatna és erőszakolna, hanem éppen a Szent Péter téren, mondjuk a hívekkel való találkozásakor? 

Fábián Tamás szerint jól jönne még néhány, megfelelő helyre kiosztott pápai kézre ütés.

A teljes írás a linkre kattintva olvasható. 

Fotó: youtube.com

'Fel a tetejéhez' gomb