„Jelen lenni a gyerekeink számára” – Példaképünk, Süveges Gergő


Hirdetés

Minden egy helyen a választás eredményeiről

– Milyen családból származik? Voltak példaképei a családon belül?

– A szüleimnek hálás lehetek azért, hogy nagyon sokat foglalkoztak velem: rengeteg mesét olvastak már kiskoromtól, sok időt töltöttünk közös beszélgetésekkel. Azt, hogy elkezdtem a magyar irodalom felé indulni, nekik köszönhetem.

Ezen kívül engem kiskorom óta vittek a szüleim templomba, rendszeresen jártam hittanórákra is. Viszont mindenkinek a saját hitéért önmagának kell megküzdenie. Hiszen Istennek csak gyermekei vannak, unokái nincsenek. Vagyis a hitet nem tudjuk egy az egyben átadni a gyerekeinknek. Alapot, értékeket tudunk mutatni, de a döntést a saját életükről később nekik kell meghozniuk. A szüleimtől jó alapokat kaptam. A személyes hit felé a fordulópontot az jelentette, amikor kamaszkoromban egy katolikus közösségbe kerültem a Szent Imre Plébánián. Tizennégy éves voltam, a közösség megragadott.

Egy kamasznak különösen fontos, hogy tartozzon valahová és az, hogy én 14 éves koromban éppen egy katolikus közösséghez tartozhattam, döntő jelentőségű volt, meghatározta életemet. Hiszen ettől kezdve – életállapotomnak megfelelően – mindig tagja voltam valamelyik keresztény közösségnek. Gimnazistaként a plébániai csoporthoz tartoztam, egyetemistaként egy szolgáló közösségnek voltam tagja, amely bérmálkozók számára szervezett lelkigyakorlatokat. Házasként ma már Margittal, a feleségemmel együtt családos-házas csoportokba tartozunk, és ez alapvetően meghatározza életünket. Hiszen megtartó közösségben tudjuk megélni a hitünket, és erősíteni az istenkapcsolatunkat. Emellett a házasságunkban is hatalmas erőt ad a családos közösség.

Talán ezért is döntöttünk úgy néhány évvel ezelőtt, hogy keresztény közösségnek, gyülekezeteknek, plébániáknak szeretnénk segíteni egészségesebbé, jobban működővé válni. Missziónkkal, a Természetes Közösségfejlődés eszközrendszerével már több mint ötven szervezettel dolgoztunk együtt.

Fotó: Erdélyi Gábor

– Mi vonzotta az újságíráshoz? 

– Általános iskolai magyartanárom küldött el az első prózamondó versenyre, mert úgy gondolta, hogy nekem ott van keresnivalóm. Ezzel el is indította a lavinát. Onnantól kezdve jártam a hasonló versenyekre, később diákszínjátszó körben, ifjúsági színházakban is megfordultam. Ezeknek a tapasztalatoknak döntő szerepe volt abban, hogy később a bölcsészkarra mentem. Fontos szerepet játszott ezekben a döntésekben gimnáziumi magyartanárom, Jékely Adrienne vagy Vasbányai Ferenc, illetve a József Attila Gimnázium Latinovits Zoltán Diákszínpadának vezetője, Lukácsi Huba.

Igazából nem készültem újságírónak. Annyit éreztem, hogy közelebb állnak hozzám a humán területek. Az ELTE magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv szakán, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia szakán végeztem. Az egyetemi évek során, a bölcsészkaron egy évfolyamtársam hívott el a Duna TV-be, mert éppen szükség volt egy férfi műsorvezetőre vallási műsorokban. Így kezdődött. Jött egy lehetőség, ami nekem nagyon megtetszett, és ott is ragadtam. 

– Keresztény újságíróként mit tart a legfontosabb feladatnak, és milyen nehézségeket lát e téren?

– Gondolkodom, vajon érdemes-e különbséget tenni újságíró és keresztény újságíró között. Ha az alapvető erkölcsi kötelességek és feladatok felől közelítek, akkor nem látok különbséget. 

Sokat idézzük Deák Ferenc mondatát: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad”. Ez a dolgunk, ha újságírónak gondoljuk magunkat. Persze nem könnyű. De senki nem is ígérte, hogy az lesz. Egy rendkívül szubjektív világban objektivitásra törekedni, és azt számon kérni: ez ám a kihívás! De annyit azért mindenki meg tudna tenni, hogy legalább körüljárja az adott témát, és megpróbálja a különböző nézeteket, véleményeket figyelembe venni, ütköztetni és felmutatni. Hiszem, hogy újságíróként a legfontosabb feladatom az, hogy információval lássak el másokat, akik aztán képesek meghozni a saját, jól megfontolt döntéseiket. Már akiben erre igény mutatkozik, természetesen. Az én dolgom nem az, hogy véleményeket sugalljak, hanem, hogy gondolkodásra késztessek.

Nagyon szeretem George Orwell mondatát: „Lehetünk tárgyilagosabbak az átlagnál, ámde csak komoly erkölcsi erőfeszítések árán”. Tárgyilagosnak lenni azt jelenti: tisztességesnek lenni. Ez pedig erkölcsi kötelességem.

Kitől mástól lehetne mindezt számon kérni, ha nem egy magát újságírónak mondó embertől? Ebben a tekintetben tehát nem látok eltérést újságíró és keresztény újságíró között. Az, hogy nekem mindezekhez természetfeletti mércém van, inkább csak megerősít, ugyanakkor sűrű önvizsgálatra is indít.

Budapest, 2013. április 8. Süveges Gergő televíziós műsorvezető az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

– Négygyerekes családapa, férj és emellett sikeres újságíró, író. Hogyan tud minden fronton helytállni anélkül, hogy egyik-másik feladat csorbát ne szenvedjen?

– Sehogy. Természetesen csorbát szenved – hol ez, hol az. Ezzel, azt hiszem, muszáj megbékélni. Arra törekszem, hogy mindannak, ami igazán fontos, legyenek dedikált alkalmai. Van fix napunk, amikor a Feleségemmel tudunk békésen időt együtt tölteni. Vannak családi estéink, amikor mindenki otthon van, és hatosban tudunk találkozni. Vannak családi napjaink, amikor hatosban szervezünk programot. És vannak olyan estéink, amelyeket a barátainkkal töltünk. Védjük ezeket az előre megbeszélt órákat, mert ha nem tennénk, egy pillanat alatt elsodorna bennünket a tömérdek tennivaló. Azt tapasztaljuk, hogy nemigen megy másképp: ami nincs bent a naptárban, az nincs.

A másik oldalról pedig: kellett hozzá néhány évtized, de ma már tudok nemet is mondani. Attól, hogy nem vállalok el mindent, még nem fognak kevésbé szeretni. Ezt sokkal nehezebb megélni, mint elméletben kimondani.

– Apaként mi a legfontosabb érték, amit szeretne a gyermekeinek átadni? 

– Négy gyermekünk közül a legidősebb 16, a legfiatalabb 11 éves. Viszonylag sűrűn születtek, öt és fél év alatt négyen. Ma a kamaszkor különböző állomásait élik elénk, és nagyon jó ezt látni.

Margittal arra próbáltunk és próbálunk folyamatosan figyelni, hogy jelen legyünk a gyerekeink számára. Legyenek olyan idők, amikor csak rájuk figyelünk. Sokat beszélgetünk velük, sokat kérdezzük őket, kíváncsiak vagyunk rájuk, és őszintén érdekel, hogy mit gondolnak a világról.

Talán a legfontosabb, amit szeretnénk átadni a gyermekeinknek, hogy használják az eszüket. Reflektáljanak saját magukra, az adott helyzetre, és mérlegeljék, az erkölcsi érzékük mit súg az adott pillanatban.

Nocsak, most látom, ez hasonlít az újságírói törekvésemhez…

A gyerekeink egyre inkább meghozzák a saját döntéseiket – ez így van jól. Nagy kérdés, hogy képesek voltunk-e jól „megtalpalni” őket. Pillanatokon belül kiderül.

Minden egy helyen a választás eredményeiről


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb