Kiosztották az Ars Sacra Filmfesztivál díjait
Az egész estés dokumentumfilm kategória győztese az Ott legbelül dal van című film (rendezője Mohi Sándor), a rövid dokumentumfilm kategória nyertese a Hűség című film (rendezője Szekeres Csaba), míg a rövid fikciós kategória díját Moldovai Katalin Ahogy eddig című filmje kapta – közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.
Az idei filmfesztiválra több intézmény is különdíjat ajánlott fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerő oklevélben részesítette Dobray György filmrendezőt kiemelkedő szakmai tevékenységéért és a Ketten című film megalkotásáért, a Katolikus Rádió Ördög Kovács Márton Elrejtezett emberség című filmjét jutalmazta, az Ars Sacra Alapítvány különdíjával pedig Somogyi Viktória A hit kiárusítása című filmjét ismerték el.
Az Ars Sacra Filmfesztivál vetítéseit a budapesti Tabán Artmoziban tartották szeptember 15. és 22. között. A benevezett száz, két évnél nem régebbi filmből a négytagú zsűri – Dér András filmrendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Komlósi Orsolya producer és Gőbel Ágoston újságíró – negyvenkét alkotást választott a versenyprogramba.
(MTI)