Gyász: elhunyt Riz Levente polgármester

Csütörtökön elhunyt Riz Levente, Budapest XVII. kerületének polgármestere – tudatta közleményében Tarlós István. A főpolgármester mély fájdalommal értesült „barátja és kollégája” haláláról, aki korábban képviselőtársa is volt. 

Egyik legközelebbi munkatársam volt, ezért halála számomra személyes veszteség is – tette hozzá Tarlós István. A közleményben úgy fogalmaz: „Riz Levente 2006 óta volt a XVII. kerület polgármestere és a Fővárosi Közgyűlés tagja. Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta. Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának.”

Tarlós István bejelentése szerint Riz Leventét Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.

„Halálával igaz barátot, tapasztalt szövetségest és nagyszerű polgármestert veszítettünk el” – írta közleményében a politikus pártja.


Hirdetés

A polgármester betegsége miatt a kerületben az októberi önkormányzati választáson Horváth Tamás alpolgármester indul a kerületi polgármesteri posztért a Fidesz és a KDNP színeiben. 

A XVII. kerületi önkormányzat közös, néma gyertyagyújtással emlékezik elhunyt polgármesterére csütörtök este 20.00 órától a Polgármesteri Hivatal előtt.

 

Riz Levente 1997 óta dolgozott a Fideszben. A  parlamenti frakció szakértője volt, majd 1998–2002 között az Oktatási Minisztériumban miniszteri tanácsadóként tevékenykedett. Ez idő alatt a Fidesz Elnöki Kabinet munkatársa is volt egy ideig. A XVII. kerületi Fidesz szervezetnek tizennégy éven keresztül, 2005 óta volt elnöke.

A 2006-os önkormányzati választáson megválasztották a kerület polgármesterévé az azt 2002 óta irányító Dr. Hoffmann Attilával (MSZP-SZDSZ) szemben. Riz egyúttal a Fidesz fővárosi listáján bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe is.

A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjeként egyéniben, a budapesti 25. választókerületben induló Riz már az első fordulóban elnyerte a mandátumot, 56,84%-os támogatottsággal. Ugyanabban az évben az őszi önkormányzati választáson több mint kétharmados arányban választották újra kerületi polgármesternek, pozícióját a 2014-es választáson is megőrizte.

1997 és 2009 között a rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanáraként is dolgozott.

 

Cikkünket hamarosan frissítjük. 

'Fel a tetejéhez' gomb