A szociális biztonság első téglája a közösségteremtés

Fülöp Attila kiemelte: az összetartozás élményét adja meg az Erzsébet-tábor, amely nemcsak a legnagyobb gyermektáboroztatási program Magyarországon, de egyfajta fontos közösségteremtő hely is.Kitért arra: egy nemzetközi kutatás szerint az emberek attól lesznek igazán boldogok, hogy jó emberi kapcsolataik vannak, és így biztonságban érzik magukat. Ehhez pedig elég körbenézni Zánkán – jegyezte meg.   

A háromnapos, kétéjszakás családi Erzsébet-táborokat először tavaly rendezték meg, 2018-ban ezer család, mintegy ötezer felnőtt és gyermek számára kínálva hétvégi kikapcsolódást. Idén a tíz alkalommal megszervezett családi Erzsébet-táborokban egy hétvégén átlagosan 180, összesen mintegy kétezer család számára nyújtottak élménydús kikapcsolódást teljes ellátással. A résztvevők Magyarország minden megyéjéből, összesen több mint 400 településről érkeztek Zánkára.   

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: a családi Erzsébet-táborokban fontos szerepet kap a civil és egyházi összefogás.    

Az alapítvány olyan elhivatott és a családokért, rászorulókért dolgozó partnerekkel működik együtt, mint a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Sportos Cukorbetegek Egyesülete – fűzte hozzá.


Hirdetés

Forrás: MTI    Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

'Fel a tetejéhez' gomb