Baloldal, hoci vissza a zöldpolitikát!

Orbán Balázs a Mandineren megjelent jegyzete a zöldpolitikáról sok lényeges problémára rámutat a liberálisok és a baloldali pártok környezetvédelmi szólamaival kapcsolatban. A szerző világos gondolatmenetben fejti ki, hogy a kívül zöld, belül vörös pártok zöldpolitikai tevékenysége látszat csupán. Valódi eredmények a globális környezetvédelmi felfogásuk mentén nem születtek, sőt, azzal ellentétes folyamatokat indított el a nemzetek fölé helyezkedő minden, az egyénre kötelezően ráerőltetett bolygóvédelmi csomagjuk.

– A környezetvédelem sokkal inkább konzervatív fogalom – húzza alá a tanulmány.

A baloldaliak azután kapták fel a Föld megóvásának témakörét, amikor az általuk kisemmizett munkásosztályról kiderült, hogy már nem az.

Így jött a kisemmizett, kiszipolyozott világunk megmentésének elmélete. Elmélet, amely a gyakorlatban valódi javulást nem hozott. Arra viszont éppen alkalmasnak bizonyult, hogy a zöldpolitika klímavédelmi gondolataival a szuverén nemzetek fölé helyezkedhessen a baloldal és a liberális elit, globalista módon oldva meg a nemzetek szintjén hatékonyan megoldandó és megoldható környezetvédelmi feladatokat.

Kapcsolódási pont a hagyományos baloldal, a ’68-as kulturális baloldal és a liberális elitek között azok gondolkodásának univerzalizáló jellege.

– Egy ésszerűségen alapuló világnézet ugyanis a világ bármely pontján ugyanazzal a cselekvési igénnyel lép fel, hiszen az ész szabályai mindenütt egyformák. Ez az a mozzanat, amit globalizmusnak, mint gondolkozási sémának tekinthetünk – írja Orbán Balázs.

Ezzel megszületett a globális kihívás a globális igénnyel fellépő világrend számára, amely ideologikus módon közelíti meg a kérdést, amely noha látványos és jól kommunikálható, de hatástalan vagy a kontraproduktív cselekvéseket részesíti előnyben, nem mellesleg teljesen kizárja a szakpolitikai viták és cselekvések lehetőségét, mert az ideológia ural mindent.

Ráadásul a liberális és baloldalra jellemző, hogy

a zöldpolitika subája alatt csempész be olyan szabályozásokat, mint az univerzális egészségügyi ellátás, a minimálbér kérdése, valamint a nemi és a faji egyenlőtlenségekből kiindulva az alapjogok és az emberi jogok kiterjesztő értelmezése. Arra apellálva, hogy az egyén mindig is érzékeny lesz a környezet megóvása iránt.

A nyugati fiatalok a globális problémák felé nyitottak, de a saját közösségükben, a lokális szinten felmerülő kihívások nem mozgatják meg őket. Így a fiatalok fokozatosan beállnak a globális ügyek mögé, miközben elfordulnak a nemzeti és a saját közösségüket érintő környezeti kihívásoktól a zöld baloldal ügyeskedésének köszönhetően.

A baloldali, tiltáson alapuló, az egyént a középpontba helyező megközelítés kontraproduktív – idézi a cikk Rod Drehert, a The American Conservative szerzőjét. Ezzel szemben

a konzervatív megközelítés éppen a közösség értékeinek és normáinak fokozatos kialakításában látja a megoldást.

A közösségeknek kell olyan – hangsúlyozottan – pozitív értékeket és normákat létrehozniuk, amelyek fokozatosan alakítják át a közösség életmódját és viszik közelebb egy környezetkímélőbb életvitelhez. Szükséges tehát egy olyan társadalmi konszenzus kialakítása, amely egy, a természet szempontjából is fenntartható gazdasági rendszert eredményez. Mindebben persze komoly szerep hárul az államra is, amely az oktatási rendszer révén támogathatja a környezettudatos életmód terjedését – mutat rá Orbán Balázs.

Bátran kijelenthetjük, hogy Magyarországon jelenleg a környezetvédelem ügye elsősorban nem ideologikus látványintézkedések kérdése, hanem megfelelő szakpolitikai koordinációé. Ennek mentén jelentős eredményeket értünk el a széndioxid-kibocsátás területén is. Ugyanez Németországról nem elmondható, ahol az ország energiamixében a szén még mindig meghatározó, amelyet leggyorsabban az atomenergia alkalmazásával lehet csökkenteni. Ehhez képest a németek ezt elkezdték démonizálni.

És ha már atomerőmű, nem felejtkezhetünk el a kommunizmus környezetrombolásának egyik etalonját jelentő Csernobilról, és általában véve a baloldali környezetmegóvás eddig szüntelen megtapasztalható sikertelenségéről. Feltéve, hogy a szólamokon kívül valódi próbálkozások is voltak.

A kommunisták gondolkodásában egyértelmű volt, hogy a környezetrombolás elfogadható, amennyiben az nem a tőkésosztályt, hanem a dolgozó népet és a szocialista gazdaságot szolgálja. Ezt a nézetet képviselik ma a kommunizmus szellemi örökösei is, csak éppen a zöldpolitika szólamaival takarva el a globalizáció környezetkárosító oldalát. Emlékezzünk csak a Bős-Nagymarosi vízerőmű körüli eljárásra, ahol megjelenítődött, hogy ki melyik oldalon áll: a diktatúra ellen küzdő konzervatívoké volt a valódi környezetvédelem ügye.

Mindent egybevetve a szerző rávilágít, hogy a globalizáció nem lehet környezetbarát, mert az nem hozta magával a környezetvédelmi előírások terjedését és szigorodását. Ezzel szemben szerte a világon a konzervatív politika elemi része a környezetvédelemről és a zöldpolitikáról való gondolkodás.

A konzervatívoknak tehát vissza kell venniük a zöldpolitikát a baloldaliaktól, akik globális megoldásokban (nagy multilaterális környezetvédelmi egyezmények) és a szupranacionális megoldásokban hisznek, míg a jobboldali zöldpolitika a nemzetállamok hatáskörében tartja a környezetvédelmi szabályozást. A konzervatív zöldpolitika tehát a lokalizmusban hisz.

– A valódi környezetmegóvás érdekében ezentúl nagy hangsúlyt kell fektetni a társadalom környezettudatos szemléletmódjának erősítésére – szólít fel Orbán Balázs, aki szerint csak arra van szükség, hogy a politikai jobboldalnak a jövőben sem szabad hagynia, hogy a baloldal továbbra is monopolizálja a környezetvédelem és a zöldpolitika ügyét. A nyilvánosság elé kell tárni mindazon koncepciókat és cselekvési terveket, amelyekkel a konzervativizmus szolgálni tud a jelenkor környezeti kihívásaira.

– A történelmi tapasztalat ugyanis azt tanítja nekünk, hogy szemben a zöld ügyet csak álcaként lobogtató baloldallal, a konzervativizmus értelmesen és eredményesen tud hozzájárulni természeti környezetünk megóvásához – zárja jegyzetét a szerző.

A teljes írást itt érdemes elolvasni.

Forrás: Mandiner