Mit ad Tusványos a magyaroknak?

Gaál Gergely, a KDNP kommunikációs igazgatója már 15 éve jár Tusványosra. Tapasztalatai szerint a Kárpát-medencei magyarság összetartozását itt lehet a leginkább kifejezni. A magyarság jövőjét érintő fontos kérdések nem csak Budapesten dőlhetnek el.

„Szerintem ezzel is fontos kifejezni azt, hogy határokon átívelően is összetartozunk” – fogalmazott a KDNP kommunikációs igazgatója.

Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár szerint a Tusványos – túl azon, hogy szimbolikusan is erősíti az összmagyarság egységét – arról is szól, hogy a politikusoknak, kormányzati szereplőknek fontos minél többször eltávolodni Budapesttől, és egy távolabbi perspektívából szemlélni, hogy

„mi a magyar nemzet, hol tart és mik a magyarság boldogulásának útjai.”


Hirdetés

Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke hasonlóképpen úgy látja, minél messzebb megyünk a Kárpát-medence epicentrumától – vagyis Budapesttől –, annál jobban átérezhetjük a nemzeti összetartozás eszméjét, amikor egy erős nemzeti közösségbe érkezünk. Felvidékről közel ezer kilométert utazva egy életerős, pozitív energiákkal teli, gyönyörű természeti adottságokkal megáldott környezetbe és közösségbe csöppentek; az itt szerzett élményekből pedig a jövőben is bőségesen lehet majd meríteni – ecsetelte.

„Míg nekünk, felvidéki magyaroknak a legnagyobb veszélyt a közöny és az abból táplálkozó asszimiláció okozza, amely a magyar határtól mindössze 15-30 km-re történik – addig gyönyörű példa a székely makacsság, keménység és kitartás: bár ők 600 km-re vannak a határtól, híre hamva sincs körükben az asszimilációnak.

Példát, erőt, bátorságot meríteni – a magyaroknak ehhez ez a legkiválóbb hely” – fogalmazott.

'Fel a tetejéhez' gomb