Abortuszra akartak kötelezni egy fogyatékos nőt – édesanyja kiállása megmentette a babát

A brit bíróság alkalmatlannak találta gyermeke felnevelésére egy szellemi fogyatékossággal élő nőt, ezért magzatelhajtásra akarták kényszeríteni a terhesség félidejében.

El fog aludni. Végeznek Önön egy kis operációt, és mire felébred, már nem lesz a hasában baba. De kap majd egy új játékbabát – így tájékoztatták a nőt Fiona Paterson ügyvéd szerint.

A nő szellemileg egy 6 és 9 éves gyermek szintjén van, ezt a körülményt a babára nézve kockázatosnak ítélte meg a három fős kinevezett szakértői gárda.

Szerencsére a nő édesanyja időben közbelépett: a korábban szülésznőként dolgozó asszony vállalta unokája felnevelését, így az abortuszra végül nem került sor.


Hirdetés

A fogantatás körülményei egyelőre nem tisztázottak, azonban nyilvánvaló és természetes, hogy szellemileg visszamaradott, de egyébként felnőtt emberek is élhetnek szexuális életet. Ugyanakkor egyáltalán nem etikus beleavatkozni a biológiai folyamataikba – például fogamzásgátló adagolása révén, vagy éppen műtéti abortusz rájuk kényszerítésével. 

A témában mindenkinek ajánljuk a Nevem Sam című filmet!

Forrás: Sky News

'Fel a tetejéhez' gomb