Románia és Magyarország között elképzelhetetlen a „hidegháború”

Az úzvölgyi események kapcsán a megkérdezett román szakértők elismerik a Románia területén felerősödő magyarellenességet – ugyanakkor ennek kialakulásáért a magyarokat is hibáztatják.

Vladimir Ionaș, az Avangarde közvélemény-kutató cég szociológusa szerint Magyarország elhanyagolta a párbeszédet a román oldallal. Szerinte a felek a legnagyobb hibát ott követték el, hogy mindketten mereven magukénak tudták az igazságot.

Adrian Cioroianu úgy véli: sem incidensnek, sem konfliktusnak nem tekinthető az úzvölgyi temetőben kialakult helyzet. „Az ott történtek inkább egy iskolaudvaron bandákba verődött fiúk szóváltásához, összekoccanásához hasonlíthatók, mindkét oldal az erejét, a férfiasságát igyekezett igazolni” – jelentette ki a történész.

A Vasarnap.hu erről a kérdésről másként vélekedik. Szerintünk, ha a történész a román huligánokra gondol, akkor valóban iskolai bandával összevethető a viselkedésük – ellenben az úzvölgyi eseményekről készült videón jól látszik, hogy a magyar résztvevők többsége békés, imádkozva ellenálló, fiatal és idős emberekből álló csoportot alkot, amelynek tagjait finoman szólva is erős lenne férfiasságukat fitogtató kamaszgyerekekhez hasonlítani. 


Hirdetés

Andrei Ţăranu politológus véleménye szerint a magyar-román viszony megingott Úzvölgye után – azonban a közös gazdasági, politikai és kulturális érdekek miatt elképzelhetetlennek tartja a két ország közötti hidegháború kialakulását. Ettől függetlenül a politológus úgy gondolja, a nacionalista retorikát mindkét tábor használni fogja saját imázsépítése céljából.

A román szakértők árnyalhatják az úzvölgyi temetőben kialakult méltatlan helyzetet, azonban érdemes lett volna a helyben bekövetkezett eseményeken túl arról is beszélni, hogy a román kormány miért nem tett megfelelő lépéseket ennek megelőzése, elkerülése érdekében.

Forrás: Krónika.ro

'Fel a tetejéhez' gomb