EP-kampány: biztos így kell ezt?

Aki egy kicsit is nyitott szemmel és füllel járt-kelt az elmúlt időszakban, annak feltűnhetett, hogy az EP-választások közeledtével az ellenzéki pártok kampányai nem feltétlenül kerülnek fel a sikeres honi kampányok tízes listájára.

Macska-egér harc

A EP-választás előtti kampány alatt a pártok vélhető feladata – ha csak józan, „paraszti” ésszel gondolkodunk –, hogy olyan érdemleges politikai üzeneteket fogalmazzanak meg a választópolgárok felé, amellyel kivívhatják a szimpátiát maguk iránt, s ezzel saját szavazóbázisukat növelhetik. 

A fentiekre jelenleg abszolút rácáfol a magyar ellenzék csaknem egésze. Ahelyett, hogy a választópolgárok lehető legszélesebb rétegét próbálnák meg elérni, a pártok egymás szimpatizánsait igyekeznek elcsábítani.


Hirdetés

Korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője úgy nyilatkozott,

az ellenzék felmérte, hogy nincs esélye beérni a kormánypártokat, ezért a pártok egymással kezdtek el versengeni, próbálják kialakítani az erősorrendet.

A 888.hu egy korábbi cikkében adott helyzetjelentést az ellenzéki pártok hirdetési preferenciáiról, melyből kiderült, hogy a DK erősen az MSZP-szimpatizánsokat célozza meg a Facebookon futó hirdetéseivel, a Párbeszéd pedig a DK iránt érdeklődőkben lát potenciált. Mivel az MSZP – a közös lista mottójával – erősen épít a párbeszédes Jávor Benedekre, a kör gyakorlatilag bezárult.

A kannibalizmusba hajló magatartást egyébként egyértelműen az MSZP szenvedi meg, ugyanis szakértők szerint a párt eddigi egyik leggyengébb választására készülhet, nem beszélve arról, hogy az EP-választás után akár kispárttá is válhat. Nyilvánvalóan nem tett jót az amúgy is jócskán megkopott népszerűségüknek Bangóné Borbély Ildikó patkányozása, de miután a DK nyilvánosan elítélte a nyilatkozatot, még egyértelműbbé vált, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja tárt karokkal várja az MSZP szavazóit.

Persze, könnyű úgy bekebelezni egy másik párt szavazóit, ha lényegében „lekoppintjuk” a kampányukat. Az MSZP kampányvideóját összevetve a DK videójával nagyjából ugyanazt láthatjuk, bár a szocialisták csak négyszer vetítik ki az „Európa” szó különböző változatait, míg Dobrev Klárának ez ötször is sikerül, a „legeurópaibb párt” titulust csapatára aggatva.

Aki tehát azt gondolná, hogy egy kampányidőszakban a pártok igyekeznek minél inkább kibontakozni, és saját magukat promótálni, azt el kell, hogy keserítsük, ugyanis jelenleg csak ködös üzeneteket és nagyon sok „Európa” szót hallhatunk az ellenzék soraiból. Hogy ennek van-e értelme? Pár nap múlva kiderül!

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb