„Becsülhetnénk eredményeinket”

A Növekedés.hu portálon közzétett írását Matolcsy György egy ősi mexikói mondással kezdte:

El akartak temetni minket, de nem tudták, hogy magok vagyunk.

A jegybankelnök 10 pontba szedte a világelsőséget biztosító gazdasági döntéseket. Elsőként a költségvetési fordulatra emlékeztetett, azt írta, a világgazdaság leggyorsabb költségvetési fordulatát hajtotta végre az ország 18 hónap alatt, 2010 közepétől 2011 végéig.

 2007-2009 között lezajlott globális pénzügyi válság után sok ország került bajba, Magyarország kettős válságba jutott, a 2002 utáni felelőtlen gazdaságpolitika miatt már 2006-ra belső, majd 2008 őszén külső válság lépett fel.


Hirdetés

A 2010-re várható 7 százalék körüli költségvetési hiányt az új kormány már 2010 végére 4 százalék közelébe, majd 2011 végére 3 százalék alá szorította.

Valójában 6 hónap alatt hoztuk össze még 2010-ben azt a 2011-es költségvetést, ami a GDP 3 százaléka alá vitte le a hiányt. Világelsők lettünk, világcsúccsal” – hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiemelte, hogy a költségvetés fordulatát a foglalkoztatás emelésével és a munkanélküliség csökkentésével együtt hajtotta végre az ország, ezzel is „világelsők lettünk”, mert a válságkezelők közül senkinek nem sikerült a költségvetés rendbetételét megúszni a foglalkoztatás csökkenése és a munkanélküliség emelkedése nélkül.

Állítása alapján az adórendszer átalakításában két év alatt egy teljesen új és hatékony (egykulcsos, családi) adórendszert vezetett be az ország, csökkentek a jövedelmeket terhelő adók, emelkedtek a forgalmi és fogyasztási adók.

Az MNB elnöke rámutatott arra is, hogy első helyezést ér a jegybanki pénzpolitika teljes fordulata, mert a magyar monetáris politika a világ jegybankjai közül a leghosszabb alapkamat csökkentési ciklust hajtotta végre, és a legjobban csökkentette az alapkamatot.

Matolcsy György szerint a hitelezési fordulat végrehajtása is a világelsőség körébe tartozik, 2009 után 2013-ig a kisvállalati hitelállomány évi 5-7 százalékkal csökkent, majd évi 5-12 százalékkal nőtt, ez állt a 2013-as növekedési fordulat mögött. A jegybank elnöke a családok svájci frank adósságának megszüntetését szintén a világelsőségek közé sorolta,

ha ezt elmulasztjuk, 70 százalékkal nőtt volna a családi adósság terhe”.

Végül, de nem utolsósorban a világelső helyezések között említette azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2019-re elérte inflációs célját, ami a többieknek nem sikerült.

A jegybankelnök egy felvetéssel zárta írását:

„Miért is ne vezethetnénk be egy új nemzeti szokást. Becsülhetnénk eredményeinket…”

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb