Bangóné visszahívását követeli a Fidesz
Hidvéghi Balázs felidézte, a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit. Majd amikor ezt követően a kormánypárt Bangóné Borbély Ildikót elképesztő és felháborító kijelentése miatt a közéletből való távozásra és országgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel, zavart és gyáva magyarázkodásba kezdett.
A Fidesz ezért most a szocialista párt vezetéséhez, az országos elnökségéhez, illetve a képviselőcsoportjának vezetőihez fordul azzal a felszólítással, hogy hívják vissza Bangónét.
A politikus pártja álláspontjaként hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy Bangóné visszahívása elkerülhetetlen lépés, és nem pártpolitikai okokból, hanem azért, mert emberekről így beszélni nem szabad. Nem lehet emberek tömegét, de még egy embert sem patkánynak nevezni, ennek nincs helye a magyar közéletben.
Forrás: MTI