Ha az emberek megismerik egymást, már nem gyűlölködnek

A rendezvény különleges tanúságtevője volt Joseph Sen Bin kínai püspök, akinek már a jelenléte is tanúságtétel volt: nem szabad beletörődni a rosszba, a kiengesztelődés mindig lehetséges. Csak akkor tudunk együtt járni az úton, ha párbeszédet folytatunk. Dicséret illeti azokat, akik nem hagyják abba a párbeszédet – hangsúlyozta, és köszönetet mondott a Sant’Egidio közösség közreműködéséért; kifejezte háláját, amiért Ferenc pápa elismerte a kínai püspököket, felépítve ezzel a béke egy hídját, amelyet már több pápa és maguk a kínai püspökök is szerettek volna felépíteni. Végül reményének adott hangot, hogy egy nap majd Kínában fogadhatják a találkozó vendégeit.

A háború és a terrorizmus áldozatainak tiszteletére tartott csend után felolvasták a világ vallási vezetőinek közösen megfogalmazott felhívását a békére. Ebben elmondják, hogy megértették: a békét nem lehet egyszer és mindenkorra megteremteni, mindig együtt kell keresni, megtisztítva a szívünket és az elménket, segítve a népeket, hogy egymás szemébe nézzenek, és ne maradjanak a félelem rabjai.

A globalizációt nem kísérte lelki egység, nagy igazságtalanságok léteznek ma is, sok háború dúl.

Assisi szelleme megvilágította a vallási vezetők előtt, hogy a vallásháború a vallás ellen folytatott háború. A béke hídjai akarnak lenni, nem zárkózhatnak közönybe, amikor a föld szegényei, megsebzett gyermekei várják a békét. Kijelentik, hogy erőfeszítéseket tesznek a háború alapját képező rossz legyőzésére. Ahhoz, hogy békés jövőt építsünk, a szívünket kell megváltoztatni. Nem vagyunk egyedül: az imádság gyenge ereje a legnagyobb energia, amely képes békét teremteni ott, ahol az lehetetlennek látszik – jelentették ki.


Hirdetés

Martin Luther King lánya, Bernice King – aki a találkozó során olasz fiataloknak tartott előadást, beszélgetett velük – édesapja meggyőződését hangsúlyozta, hogy ha az emberek megismerik egymást, már nem gyűlölködnek.

A szeretet soha nem az idegent látja a másikban, hanem az embert, és legyőzi a félelmet.

Mi, a világosság fiai, a béke hídjainak építői vagyunk a világ reménysége – hangsúlyozta.

(fotó: Magyar Kurír)

'Fel a tetejéhez' gomb