Panyi Miklós: Amíg a Kontroll nem távolítja el a Bangó Sándorral készített interjút, nincs helye a Parlamentben (VIDEÓ)

A Bangó Sándorral készült interjú eltávolítását és bocsánatkérést vár a Kontrolltól Panyi Miklós. A Fidesz országgyűlési képviselője a Vasárnap.hu-nak a parlamentben adott interjújában kijelentette: amíg a szerkesztőség nem rendezi az ügyet, korlátozni kell az országházi működését.

Az ügyben lapunk megkereste Tarr Pétert, a Kontroll főszerkesztőjét is, aki válaszlevelében egyik feltett kérdésünkre sem adott érdemi választ. Kérdésekkel fordultunk a Központi Nyomozó Főügyészséghez is, amely a 11 éves Martinnal készült interjú ügyében a feljelentés részbeni rendőrséghez továbbításáról tájékoztatott, a Bangó-interjú elérhetőségének büntetőjogi megítéléséről pedig hatáskör hiányában nem foglalt állást. Megkerestük továbbá Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés elnökét, valamint a rendőrségi szóvivőt; tőlük egyelőre nem kaptunk választ.

Panyi Miklós elképesztőnek és abszurdnak nevezte, hogy miközben a Hír TV munkatársait azért tiltják ki az Országházból, mert képviselőket szeretnének kérdezni, a Kontroll újságírói szabadon dolgozhatnak az épületben. Úgy fogalmazott: a Hír TV által kérdezni kívánt képviselők egyébként sem hajlandók válaszolni az ellenzéki sajtó kérdéseire.

Lapunk úgy tudja, hogy az ellenzéki médium két munkatársát azért tiltották ki egy hétre, mert a sajtótudósításra vonatkozó szabályokat nem tartották be, emiatt került sor a házelnöki rendelkezésbe foglalt szankcióra. Ugyanakkor még a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is úgy reagált, hogy „aggasztó”, ahogy Forsthoffer Ágnes házelnök eljárt. „A parlamenti sajtótudósítás szabályozására nem azért van szükség, hogy megóvják a képviselőket a kellemetlen helyzetektől és kérdésektől” – közölte a jogvédő szervezet azután, hogy Forsthoffer Ágnes házelnök kilátásba helyezte, hogy a jövőben egész szerkesztőségektől tagadhatják meg a belépést a Parlamentbe egy-egy munkatársuk „provokatív viselkedése” miatt.

Panyi Miklós a lapunknak adott interjúban rámutatott, hogy a Kontroll YouTube csatornáján – Zsolti bácsiról is vallomást tett a Szőlő utcai ügy koronatanúja  címmel közzétett Bangó Sándor és Gergely Éva műsorvezetővel készült interjú alapján ügyészségi eljárás indult, és a HVG oldalán október 21-én ismertetett ügyészségi határozat világosan kimondta, hogy az abban foglaltak valótlanok. A Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy erre való tekintettel az interjúban megfogalmazottak bűncselekményt valósítanak meg, a felvétel pedig ennek ellenére továbbra is elérhető a Kontroll felületén.

A hivatalos határozat ellenére a Kontroll azt nem hajlandó levenni az oldaláról. Egészen abszurd és méltatlan! Főleg úgy, hogy ez az ügy egy egész országnak, az egész társadalomnak a kedélyeit borzolta, és egy politikai közösség lejáratására készült, úgyhogy az lenne a minimum, hogy a kontroll ezt eltávolítsa! – húzta alá Panyi Miklós.

Panyi Miklóstól megtudtuk, hogy a Fidesz frakció levelet írt Forsthoffer Ágnesnek, ahz Országgyűlés elnökének arról, hogy összeegyeztethetőnek tartja-e a felelős és etikus médiaműködéssel, hogy a Kontroll egy ilyen súlyos ügyben nem távolítja el az interjút.

„Mi azt gondoljuk, hogy ameddig ezt a Kontroll nem teszi meg, addig semmi keresnivalója ebben az épületben” – jelentette ki.

A képviselő hangsúlyozta: az interjú eltávolításáig és a bocsánatkérésig minden olyan fellépést és nyomásgyakorlást meg kell tenniük a Kontrollal szemben, amely ilyen helyzetben elvárható.

Úgy fogalmazott: Ameddig ezt az interjút nem távolítja el a Kontroll és nem kérnek bocsánatot ezért az interjúért, addig a Kontrollal szemben minden olyan típusú fellépést és nyomásgyakorlást a mi részünkről is meg kell tenni, ami ilyenkor elvárható. Itt egy olyan vörös vonal átlépés történt, ami elfogadhatatlan, ami megengedhetetlen, és ennek következményei kell, hogy legyenek! Minimum az, hogy eltávolítják, minimum az, hogy bocsánatot kérnek, és akkor a többi felelősségre vonási kérdés az majd ezután következik. Egyelőre ezt se teszik meg, mert a Tiszának bármit lehet. Választást kell nyerni és ugye bármit lehet nekik.

A Vasárnap.hu kérdésére megerősítette: személyes álláspontja, hogy a Kontrollnak addig nincs helye a parlamentben, amíg nem távolítja el az interjút.

Panyi Miklós az ügyet az elmúlt harminchat év legsúlyosabb politikai lejárató kampányának nevezte. Kifogásolta, hogy a Bangó Sándorral készült beszélgetés továbbra is több százezres eléréssel szerepel a Kontroll oldalán, miközben a lap újságírói úgy kérdeznek fideszes politikusokat, mintha semmi sem történt volna. Az interjúk szerkesztését is bírálta: állítása szerint előfordul, hogy egy húszperces beszélgetésből utólag csak a szerkesztőség számára megfelelő húsz másodpercet mutatják be.

„Itt a kontrollnak tennivalója van, és addig pedig, amíg ezt az ügyet nem rendezik, nincs helyük a parlamentben, ez az én világos álláspontom” – ismételte.

A házelnöknek küldött levél részleteiről lapunk kérdésére közölte: nem szabtak határidőt, mert a házelnök asszonynak ilyen helyzetben nem lehet határidőt szabni. Elmondása szerint arra a visszásságra hívták fel a figyelmet, hogy miközben már hivatalos dokumentum igazolja az interjúban elhangzottak valótlanságát, a szerkesztőség nem távolítja el a tartalmat, és nem kér bocsánatot. Álláspontjuk szerint ezért legalább a Kontroll országházi működését korlátozni kellene, mert az ügyben tanúsított eljárása nem egyeztethető össze az Országház méltóságával.

Arra a kérdésünkre, hogy megkeresték-e a Kontroll főszerkesztőjét vagy tulajdonosát, Magyar Mártont, Panyi azt válaszolta: a történteket köztudomásúnak tartja. Egy tisztességesen működő szerkesztőségnek ilyenkor felül kell vizsgálnia a korábbi tartalmait, és bocsánatot kell kérnie – húzta alá. Hozzátette: ő és más fideszes politikusok közösségi oldalaikon már többször felszólították a Kontrollt az interjú eltávolítására.

A hivatalos megkeresést tisztázó újabb kérdésünkre kijelentette: „Én nem fogok Magyar Mártonnal levelezni”.

Megkerestük a Kontroll főszerkesztőjét

A Vasárnap.hu az ügyben megkereste Tarr Pétert, a Kontroll főszerkesztőjét. Azt kérdeztük tőle, tervezik-e felülvizsgálni a Bangó Sándorral készült interjújukat az ügyészségi döntés fényében, illetve tervezik-e eltávolítani a felvételt. Arra is választ vártunk, hogyan kommentálják, hogy a Fidesz-frakció Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez fordult annak érdekében, hogy a Kontroll addig ne léphessen be a parlamentbe, amíg az interjú elérhető. Emellett megkérdeztük, miként reagálnak Panyi Miklós azon kijelentésére, amely szerint a Kontroll bűncselekményt valósít meg azzal, hogy az ügyészségi határozat ellenére sem távolítja el a beszélgetést. Tarr Péter válaszlevelében egyik kérdésünkre sem adott konkrét választ.

A Központi Nyomozó Főügyészséget is megkerestük

A Vasárnap.hu a Központi Nyomozó Főügyészséghez is kérdésekkel fordult. A 11 éves Martinnal készített interjút érintő ügyben annak megerősítését kértük, hogy Panyi Miklós, Pócs János és Hegedűs Barbara tett-e feljelentést, miután Magyar Péter és Bódis Kriszta 2025. december 5-én interjút készített és tett közzé a gyermekkel. Megkeresésünkben a gyermek gyámjának december 6-i feljelentésére is rákérdeztünk.

Panyi Miklós emellett azt közölte lapunkkal, hogy fellebbezéssel éltek. Az ügyészség válasza a korábbi feljelentés elutasításáról, egy későbbi képviselői beadványról, valamint annak részbeni rendőrséghez továbbításáról adott tájékoztatást.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte: az ügyben egy törvényes képviselőként eljáró magánszemély személyes adattal visszaélés bűntette miatt tett feljelentést. Ezt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2026. február 16-án bűncselekmény hiányában elutasította.

Ezt követően országgyűlési képviselők 2026. július 8-án beadványt terjesztettek elő a Központi Nyomozó Főügyészségen. A válasz szerint ez a már elbírált bűncselekménnyel kapcsolatban nem tartalmazott a korábbi feljelentéshez képest új, korábban nem ismert tényt vagy adatot, ezért ebben a részében nem kerül sor ismételt érdemi elbírálásra.

A beadvány ugyanakkor további cselekményekre vonatkozó tényállításokat és adatokat is tartalmazott. Mivel ezek nem érintettek a nyomozó ügyészség kizárólagos hatáskörébe tartozó személyt vagy bűncselekményt, a feljelentést ebben a részében megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Az ügyészség az ezzel kapcsolatos további kérdéseinkkel a rendőrségi szóvivőkhöz irányította lapunkat.

Arra is választ kértünk, hogy valóban bűncselekményt valósít-e meg a Kontroll azzal, hogy nem távolítja el felületéről a Bangó Sándorral készült interjút. A Központi Nyomozó Főügyészség erre hatásköri okból nem adott érdemi választ.

„Második kérdésével kapcsolatban arról tájékoztatom, hogy a hivatkozott újságírók által elkövetett esetleges bűncselekmények vizsgálatára a nyomozó ügyészségnek nincs hatásköre, így tájékoztatást adni e körben nem áll módunkban” – írták.

A főügyészség válasza tehát nem foglalt állást abban, hogy az interjú további elérhetősége megvalósít-e bűncselekményt. Az ügyészség tájékoztatása nyomán lapunk tegnap a rendőrségi szóvivőhöz fordult további kérdéseivel. Megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

Forsthoffer Ágnest is megkerestük

A Vasárnap.hu két nappal ezelőtt Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez is kérdésekkel fordult. Annak megerősítését kértük, hogy a Fidesz-frakció levélben kezdeményezte nála: a Kontroll addig ne léphessen be a parlament épületébe, amíg az ügyészségi határozatot követően nem távolítja el felületéről a Bangó Sándorral készült interjút. Azt is megkérdeztük, hogyan kommentálja az ellenzéki frakció kérését és a kettős mércére vonatkozó felvetését annak fényében, hogy a Hír TV két munkatársa egyhetes kitiltást kapott.

Megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ. Amennyiben válasz érkezik frissíteni fogjuk cikkünket.

'Fel a tetejéhez' gomb