Koncz Attila a Vasárnapnak: A közmédia megújulásához a fiatal szakembereknek is lehetőséget kell adni (VIDEÓ)

A közönség megtartását és az elveszített nézők visszaszerzését tartja a közmédia egyik legfontosabb feladatának Koncz Attila, akit 192 igen szavazattal választott az Országgyűlés a Független Közmédia Testület tagjává. A KDNP jelöltje megválasztása után a Vasárnap.hu-nak a fiatal szakemberek szerepéről, a párbeszéd fontosságáról és az emberi méltóság tiszteletéről beszélt.
Koncz Attila huszonhárom évet dolgozott a közmédiában: tíz éven át a Duna Televízió híradójának belpolitikai riportere és felelős szerkesztője volt, majd tizenhárom évig az MTVA Vallási Főszerkesztőségében készített műsorokat, köztük dokumentarista alkotásokat. Mint mondta, új megbízatása számára több egyszerű feladatnál: személyes kötődés és több évtizedes szakmai tapasztalat vezeti.
A közmédia legnagyobb kihívását a változó körülményekhez való alkalmazkodásban látja. Úgy véli, a megújuláshoz lehetőséget kell adni azoknak a fiatal szakembereknek, akik már jelen vannak az intézményben, és rendelkeznek a szükséges tehetséggel, tudással és elkötelezettséggel.
„Az, hogy ne veszítsük el a közönségünket, illetve szerezzük vissza a már elveszített közönségnek azt a részét, minél többet, amennyit csak lehet” – fogalmazta meg a célt. Hozzátette: hisz abban, hogy a közszolgálati média tudást közvetít, közösséget teremt, és az egyének, valamint a nemzet életében is fontos szerepet tölt be.
Konkrét vállalásokat közvetlenül megválasztása után még nem kívánt megfogalmazni. Előbb a testület működését és tényleges befolyásának lehetőségeit szeretné megismerni. Munkája alapelveiről ugyanakkor határozottan beszélt: Ferenc pápára hivatkozva a párbeszédet és a perifériák világát emelte ki.
Szerinte az eltérő társadalmi csoportok és politikai erők között egyaránt szükséges és lehetséges az együttműködés. A médiát és a közbeszédet érintő kérdésekben valamennyi álláspont alapos mérlegelését tartja fontosnak, hogy olyan kompromisszumok szülessenek, amelyek az emberi méltóságot is tiszteletben tartják.
„Miközben valamilyen igazság mellett érvelünk, a másik embernek a méltóságát is meg tudjuk őrizni és tiszteletben tudjuk tartani” – hangsúlyozta. Koncz Attila szerint a józan racionalitás, a keresztény értékrend és a politikai szempontok között megtalálható az a közös nevező, amely elfogadható megoldásokhoz vezethet.





