Kaszab Zoltán: Ez lenne a társadalmi igazságosság költségvetése?

Komoly átalakításokat hoz a jövő évi költségvetés, nemcsak a kormányzati kiadások és bevételek szerkezetében, hanem ennél sokkal hosszabb távon, az ország társadalomszervezési és működtetési modelljét illetően is. Véget ér ugyanis az a korszak, amikor a több munkával valóban többet lehetett keresni és amikor az állam tudatosan abba az irányba terelte az embereket, hogy ne segélyből, hanem munkából próbáljanak megélni és ehhez ráadásul még álláslehetőségeket is adott.

A Tisza 2027-es költségvetése két szempontból is csapást jelent azokra a motivált dolgozókra, akik hittek abban, hogy a több munka jutalma a magasabb életszínvonal.

Egyrészt ugyanis azzal, hogy az szja-t lényegében három kulcsossá teszik – hiszen 9 százalékon adózik majd a minimálbér, az átlagbérig lesz egy köztes kulcs és felette marad a 15 százalék – a keveset keresőket vagy azok munkáltatóit egyáltalán nem ösztönzik arra, hogy magasabb bért fizessenek, hiszen annak adóterhe máris elvinné a plusz bevétel jelentős részét. A másik veszélye ennek, hogy visszatérhet a simlizés korszaka, amikor a minimálbér feletti részt a dolgozók „zsebbe” kapják meg. Ugyanilyen hatása lehet majd annak, hogy a két és háromgyermekes anyák szja-mentessége csak bruttó 1 millió forintig érvényes. Kinek lesz ezek után kedve többet és jobban dolgozni, ha tudja, gyakorlatilag büntetve van a plusz munkája? És ebbe a sorba illeszkedik a vagyonadó, valamint a társasági adó sávossá tétele, hiszen mindkét intézkedés azokat érinti, akik jól teljesítettek.

Jól látszik tehát a társadalompolitikai cél: elvenni a kormány által gazdagnak bélyegzettektől és odaadni a szegényeknek.

Persze ez a Robin Hood-i szemlélet elsőre mindenkinek szimpatikus lehet. Csakhogy az Orbán-kormányok a szegényebbeket úgy próbálták segíteni, hogy munkát adtak nekik. És lehet azon háborogni, hogy a családi pótlékot milyen régóta nem emelték, de az, aki elment dolgozni, a családi adókedvezménnyel sokkal többet kapott a gyermekek után. Éppen csak dolgozni kellett hozzá. És rengetegen éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen munka is volt. Kiderült, hogy a magyarok igenis akarnak dolgozni, ha motiválják őket!

A leszakadó régiókban rengeteg ember nyerte így vissza a hitét, a tartását, mert azt mondhatta, hogy már engem sem az állam tart el! Most ebből lépett hátra a Tisza.

Persze a családi pótlék duplázása önmagában nem váltja ki azt, hogy az emberek ne akarjanak dolgozni, de egy olyan lépés, amely újra abba az irányba viszi az országot, amely 2010 előtt egyszer már zsákutcába vezetett.

Ez ráadásul csak a jövő évi költségvetés egyik oldala. Merthogy van valami, amiről a tudósítások egyelőre jótékonyan hallgatnak. A kiadásokon ugyanis 1500 milliárdot spórolna a Tisza, amelynek majdnem egyharmadát úgy teremtené elő, hogy lefaragja a minisztériumok és az állami cégek költségvetését. Hogy hogyan, az ugyanakkor egyelőre nem látszik. Hasonlóval egyébként számtalan kormány próbálkozott már az elmúlt 36 évben, inkább kevesebb, mint több sikerrel, magán spórolni ugyanis senki sem szeret.

Ennek az óriási tételnek a sorsa tehát több mint bizonytalan a jövő évi büdzsében.

Pedig erre óriási szükség lenne ahhoz, hogy a Tisza finanszírozni tudja a kiadásokat, a támogatásokat. Ha pedig ez nem megy és emiatt megszorításra lesz szükség, már látjuk kik vannak veszélyben: a kormány által gazdagnak bélyegzett, valójában az országot a hátán tartó polgári középosztály.

Vezetőkép: Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Mellette Orbán Anita külügyminiszter. Fotó: MTI/Bruzák Noémi