KDNP: Az iskolákban és a médiában sincs helye az LMBTQ-tartalmak népszerűsítésének

A KDNP nemet mond a gendertörvényre, szerintük ugyanis az iskolákban és a médiában sincs helye az LMBTQ-tartalmak népszerűsítésének. A kereszténydemokraták közleményben szólaltak fel a gyermekek félrevezetése, ideológiai manipulálása ellen, ami szavaik szerint bűn.

A KDNP közleményt adott ki, amelyben élesen bírálják az új gyermekvédelmi törvényben foglaltakat, amelyről ma szavaz az Országgyűlés. Mint írják, a párt álláspontja továbbra is világos:

minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és lelki fejlődéshez, az erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.

Azt is hozzáteszik, hogy a baloldali Tisza párt „gyermekvédelme” és a Brüsszel által diktált gendertörvény helyett a KDNP a gyermekek valódi, genderideológiától mentes védelmét tartja fontosnak.

A KDNP úgy véli,

a kormány egybemossa a valódi gyermekvédelem érdekében tett, egyébként támogatható lépéseket a genderideológia iskolai népszerűsítése előtti térnyitással, valamint a pedofilok nyilvántartásához való hozzáférés szűkítésével.

Ez utóbbi lépések a KDNP számára elfogadhatatlanok – írják.

Azt is kifejtik, hogy miután a bizottságokban a kereszténydemokrata módosító javaslatokat a tiszás többség leszavazta,

„a mai zárószavazáson határozottan nemet mondunk a gyermekvédelminek álcázott gendertörvényre.”

A KDNP mindezzel párhuzamosan új, „valóban a gyermekek védelmét és jólétét célzó törvényjavaslatot” nyújtott be az Országgyűlésnek, aminek részét képezi a gyerekek digitális térben megvalósuló védelme is.

A KDNP határozott célja, hogy Magyarország mentes maradjon a genderideológia térhódításától és gyermekeink ideológiai befolyásolásától – zárul a párt közleménye.

Vezetőkép: Illusztráció. Kép forrása: magnific.com

 

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb