Jótékonysági koncert a radostyáni templom újjáépítéséért

Egy óra alatt évszázadok története vált semmivé, amikor leégett Radostyán Árpád-kori református temploma, vele együtt pedig a 264 éves, 16 méter magas, hatszögletű fa harangtorony is megsemmisült. Most Filep Xavér orgonista kezdeményezésére jótékonysági koncertet rendeznek a templom újjáépítéséért október 22-én.

A szervezők közölték: egy több évszázados templom újjáépítése hosszú folyamat lesz, amelyhez sok ember összefogására és támogatására lesz szükség. Ebben a helyzetben valóban minden segítség számít: sok kicsi sokra megy.

Ennek jegyében Filep Xavér orgonista kezdeményezésére jótékonysági koncertre kerül sor, amelynek teljes bevételével és a helyszínen elhelyezett perselyadományokkal a radostyáni templom újjáépítését támogatják.

A szervezők arról is tájékoztattak, hogy a kezdeményezést Radostyán és Varbó lelkipásztora is támogatta, így 2026. október 22-én, csütörtökön 18 órakor a Varbói Református Templomban rendezik meg az estet.

A koncert előadói:

Bácskay-Szarvas Zsófia – énekművész
Baranyi Anna – fuvolaművész
Filep Xavér – orgonista

A koncertre a belépés ingyenes. A helyszínen önkéntes perselyadománnyal lehet hozzájárulni a radostyáni templom újjáépítéséhez.

Azok számára, akik nem tudnak részt venni a koncerten, de szeretnék támogatni a kezdeményezést, közvetlen átutalásra is van lehetőség:

Radostyáni Református Egyházközség
10701238-70193053-51100005

Az utalás közleményében fel kell tüntetni: „adomány a radostyáni templom újjáépítésére”.

Vezetőkép: A drónnal készült képen a leégett radostyáni református műemlék templom megmaradt falai 2026. október 4-én. Egy nappal korábban a temetőből átterjedt tűzben elpusztultak a templom festett mennyezeti kazettái, a padok, az orgona, a tető és az 1762-ben épült tizenhat méter magas fa harangtorony, amely a magyarországi faépítészet különleges emléke volt. Kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás:
Radostyáni Református Egyházközség
'Fel a tetejéhez' gomb