Ungváry Zsolt: Ilyesmit már láttunk…

A hatalom új, külön jogosítványokkal bíró hatóságot hoz létre, aminek kifejezett célja politikusok meggyanúsítása és elítélése. Minisztereket, államtitkárokat, parlamenti képviselőket visznek el bilincsbe verve. Rendőrök tucatjai ütnek rajta újságírón, papon, értelmiségin, jobboldali személyiségen. Magas közjogi méltóságokat távolítanak el posztjukról. Látott már ilyet a magyar történelem? Igen. Jól sült el? Nem nagyon…

„És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?”, írja a nyugati emigrációban Márai Sándor ötvenhatról. Azok a népek és azok a generációk, amelyek megtapasztalták a hatalom tébolyult tombolását, a másként gondolkodók üldözését, a szavak és vélemények elnémítását, a tüntetők közé lövetést pontosan értik: igen, ilyen nagy dolog a szabadság.

Sosem kívántam volna az utánunk jövőknek, hogy megtapasztalják, milyen a szabadság hiánya; ők azonban önként elindultak ezen az úton. Lehet, hogy az ember személyiségfejlődésének szüksége van megpróbáltatásokra, valódi nehézségekre, a gonoszság és rosszindulat megtapasztalására, különben teljesen elhülyül, mint a nyugatiak, akik már nagy lépéseket tettek ebbe az irányba. A Jóisten talán ettől akart megkímélni bennünket áprilisban, mert mindennek kell, hogy valami oka legyen. Ha nem hinnénk ebben, el is veszítenénk a józan eszünket.

Nekünk azonban vannak tapasztalataink. Tudjuk, milyen az, amikor félni kell a rendőrtől, ügyésztől, házmestertől, katonától, tanártól; a hatalomtól. Amikor ok nélkül, bármilyen ürüggyel beleköthetnek az emberbe. Mindig durva, ocsmány bűnökkel vádolják meg a kiszemelt áldozatot.

A kémnek és valutaüzérnek nevezett Mindszenty bíborosra sem mondhatták, hogy az egyházat akarják felszámolni és a hívőket megfélemlíteni; kellett valami köztörvényes indoklás. Ez az oka most is a nagy „tolvajozásnak”.

Pedig, ha van valami, amit az elmúlt időszakban a jobboldal (országos szinten vagy például Budapesten Tarlós alatt) bemutatott, az éppen az, hogy mennyi mindenre jut pénz, ha nem lopják el. Ha volt kormányzat az elmúlt nyolcvan évben, amelyik nem „lopott”, az éppen az Orbán-kabinetről mondható el. Persze minősíthetjük lopásnak a nagyszabású történelmi filmre szánt összegeket, a járvány idejében lóhalálában beszerzett lélegeztetőgépeket, a szervezetten és nagy csoportoknak biztosított adókedvezményeket, a helyreállított épületeket (még az előző ciklusbeli Nemzeti Színháztól a Budai várig, Sándor- és Karmelita palotákig) vagy akár az üldözött keresztényeknek vagy pláne a határon túli magyaroknak juttatott segélyeket, ösztöndíjakat, anyagi segítségeket, a – nem biztos, hogy megfelelő – értékskála alapján kiosztott NKA-s alkotói támogatásokat, de akkor mi volt az, amikor más színű kormányok elkótyavetyélték az aranytartalékot, eladták a stratégiai üzletágakat (reptértől a gázszolgáltatóig), magyar- és keresztényellenes művekre szórták az adófizetői pénzeket, külföldi bankok adósrabszolgáivá tették a lakosságot, nokiás dobozokban vitték a csúszópénzeket, és mindeközben nem maradt fejlesztésre, építésre, adókedvezményre, hiteltámogatásra?

Orbán a magyar történelem kimagasló alakja, ritka, hogy egy vezető ennyire értse a világot, legyen víziója, és ne pusztán a hatalomvágy vagy a hiúság hajtsa. (Igen, természetesen ő is hiú, anélkül nem lehet valakiből politikus – ne is legyen. Mátyás király is hiú volt, Ferenc József is, Napóleonról nem is beszélve.) És követett el hibákat: gyarló és esendő, érdekli a megélhetés, hiszen családja van, és bizony felbukkantak körülötte léhűtők, kalandorok, korrupt gazemberek; felügyelőbizottságokban és állami intézmények-központok élén… De ez mindenütt megvan, semmivel sem volt az elmúlt években nagyobb százalékban, mint máskor. Sőt. Miért lett mégis a magyar történelem legsikeresebb miniszterelnökéből gyűlölt alak? Kizárólag a jól szervezett, kitartó, nemzetközileg is támogatott lejáratás, módszeres karaktergyilkosság eredményeként. Míg Ferenc József vagy Kádár fordított utat jártak be: valóban vállalhatatlan tetteik miatt kivívott leggyűlöltebb pozíciójukból hosszú uralmuk végére már-már szeretett apafigurává váltak, addig a szerethető ifjú lázadóból egy nemzetépítő kormányzás végére sikerült az ellenségeinknek ördögöt fabrikálni. Ijesztő, érthetetlen, gyalázatos!

Természetesen az idő helyre fogja tenni mindezt. Antall ugyanígy elszenvedte, mára azért nagyjából felmentették a sok alaptalan vád alól, pedig politikusi talentuma messze elmaradt Orbánétól.

Másrészt itt van nekünk egy nárcisztikus zsúrfiú, egy mindenkin átgázoló önhitt, vállalhatatlan figura, minden szempontból az ellentéte egy nemzetegyesítő államférfinak. Ő is a helyére fog kerülni. Gyurcsány néhány hét alatt vesztette el a korábban magabiztosan megnyert választás utáni támogatottságát, és soha nem tért magához.

Ha a király meztelen, az előbb-utóbb kiderül, hiába próbálnak az udvari talpnyalók nemlétező aranyfonalból ruhát szőni köréje.

Egyelőre azonban a passiónak még az elején járunk. Miután a valóban diktatúrát működtető kommunisták hajdan mindent megúsztak, semmiféle felelősségre vonás nem történt a létező bűnökért, most a gyűlölettől hajtva az újbolsevikok – a francia forradalomból ismert, vérszagra gyűlő mocsár vad támogatásával – mondvacsinált ürügyekkel akarnak leszámolni, az országépítőkön leverve azt, amit annak idején a valódi országrombolókon senki sem kért számon.

Nagypénteken már túl vagyunk, Júdás és csapata azon dolgozik, hogy a szombatot megnyerje. De utána vasárnap fog következni, bármit is tegyenek.

Vezetőkép: Hankó Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője, a korábbi Orbán-kormány kulturális és innovációs minisztere (k, háttal) családtagjai körében, amikor elhagyta a Parlament épületét 2026. szeptember 28-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi