Ungváry Zsolt: A jólét veszélyesebb a nélkülözésnél

Sokszor leírtam már, hogy a mai világ egyik legzavarbaejtőbb sajátossága, hogy a szinte korlátlan és ellenőrizetlen információdömping, és az ehhez való véletlenszerű, de igen kiterjedt hozzáférésünk miatt megannyi olyan tartalommal találkozunk, ami számunkra érthetetlen, érdektelen, értelmezhetetlen stb. Ugyanakkor az emberben benne van a vágy (felerősített önkifejezés, a te véleményed is számít, te is valaki vagy, fontos vagy stb.), hogy minősítsen, hozzászóljon. Fogalmunk sincs a (szöveg)környezetről, de mindenről véleményt alkotunk, szóvá is tesszük, korábban soha nem tapasztalt agresszióval és kizárólagossággal. (A személytelenség mindig erősíti az agressziót: ilyen a komment, a névtelen levél, a beolvasás a tévében észt osztó alakoknak vagy a minket nem halló közlekedési partnernek.)

Én ugyan nem vagyok fent közösségi felületeken, szinte kizárólag a böngészőből megnyitva olvasok, de ez sem véd meg a kéretlen tartalmaktól. Így találkoztam egy hírportál címlapján a hírrel Cindy Crawford fiának haláláról. Cindyről tudom, kicsoda. (Pontosabban ismerem egy szeletkéjét annak, amit róla feltettek a világhálóra.) A kilencvenes években a leghíresebb topmodell volt, az egész világ ismerte az arcát, alakját… Vagyona, híre, imázsa alapján az élet császára (császárnője), és erre kiderül, hogy a fia – aki úgy tudom, saját jogon nem vált nevezetességgé, az ő pozíciója a világban az volt, hogy „Cindy Crawford fia” – huszonhét évesen kábítószer-túladagolásban meghalt. Már eleve egy rehabilitációs intézményben tartózkodott, függőségei korábbra datálódnak. A pénz, a siker, a csillogás, az anyagi javak vagy a világhír (ez esetben a szülőé) nem jelentenek előnyt a lelki tartásban, a boldogság elérésében. Paradox módon Placid atya – aki erről sokat mesélt – fázva, éhezve, agyondolgoztatva boldogabb volt a gulágon, mint megannyi hollywoodi szupersztár a medencés villájában, ahonnan épp csak egy kis kokót szippantani jönnek ki – vagy még azért sem. És ha véletlenül bepillantást nyerünk a kulisszák mögé, kiderülnek a tudatmódosító szerek rabságában fuldokló, gyakran öngyilkosságba menekülő élet(zsák)utak.

Judy Garlandtól Marilyn Monroe-ig, Jim Morrisontól Kurt Cobainig, Janis Joplintól Amy Winehouse-ig, Elvis Presleytől Michael Jacksonig a népszerűség, az elképesztő vagyon, a már-már kezelhetetlen jólét olyan lelki sivárságot hoz, amit Jézus a tevének a tű fokán való átkínlódásához mér.

A 2026-os választás – objektíven, kívülről nézve – megdöbbentő, alaptalan és hihetetlen eredménnyel zárult. Maga Orbán Viktor ugyan többször utalt rá – legutóbb Kötcsén –, hogy a vereséget nagy részt az hozta, hogy a korábban lendületben lévő gazdaság megtorpant, de szerintem ez a magyarázat téves. Az embereket elvben érdekli a pénz, a jólét, de a mindennapokba nem ez hoz örömet, életcélt, vidámságot. Politikai preferenciájukat a választók nem hosszasan elemzett gazdasági mutatók, pénzügyi programok alapján állapítják meg. Bizonyos esetekben természetesen ez válik a legfontosabbá, de mára elértük a jómódnak egy olyan fokát, hogy az alapvető szükségletek kielégítése nem okoz gondot. Akinek mégis, az sem eszerint szavaz. A tiszás fiatalok döntő hányada a viszonylagos jómódból, koncertek, fesztiválok látogatói közül került ki, akiknek (illetve szüleiknek) nem jelentett problémát repülőjegyet venni egy hétvégi kiruccanásra, szállást vagy éttermet megfizetni, autóhoz vagy márkás mobiltelefonhoz jutni.

Miközben az előző kormány szavaiban és intézkedései jó részében is keresztény elköteleződését és így a lelki értékeknek az anyagiak fölé rendelését hirdette, érvei a választókhoz fordulva szinte kizárólag anyagi természetűek voltak. És amiképpen babaváróval, csokkal, megannyi adókedvezménnyel sem sikerült igazán kedvet csinálni a gyermekvállaláshoz, úgy a rezsicsökkentés vagy a 3 százalékos hitel is lepergett az állampolgárokról.

Aki nem érzi zsigereiben, hogy bőven lehetne rosszabb is, aki élete nagy részét anyagi biztonságban – sőt jólétben – élte, arra nem lehet hatni ilyen érvekkel. A hagyományos kihívások, amik évszázadokig célt adtak, lekötötték az energiákat, mostanra megszűntek. (Ez nem jelenti azt, hogy bármikor – háború, járvány, migráció – ne törhetnének ismét ránk.)

A gazdasági mutatók javítgatása helyett valami sokkal nagyívűbb, vonzóbb jövőképet vagy célokat kellene felrajzolni. Lehet persze, hogy a jólét magas fokára hágó országok, birodalmak, társadalmak szükségszerűen hanyatlanak le, és adják át helyüket – amiként ez Európában már zajlik – egy éhesebb, életrevalóbb, tradicionálisabb társaságnak.

Pedig milyen jó volna, ha egyszer a jólét mellé értelmes célok is társulhatnának, s nem kellene végig nézni, hogy a felélő generációk tönkre tegyék mindazt, amibe felmenőik igyekezetéből beleszülethettek.

Vezetőkép: Illusztráció. Forrás: magnific.com