Téríteni érkezett Pannóniába – 980 éve szenvedett vértanúságot Szent Gellért

„…Rátámadtak és a Duna partjára kiborították a kocsiját, ott kihúzták belőle és kordéra rakva legördítették a Kelen-hegyről. Mivel még mozgott, mellét lándzsával átszúrták, aztán egy kőre vonszolták, és összetörték a koponyáját. Így költözött át Krisztus dicsőséges vértanúja e világ viszontagságai közül az örök boldogságba” – így örökítette meg a legenda a remete, csanádi püspök Szent Gellért, Szent Imre herceg nevelőjének kilencszáznyolcvan éve, 1046. szeptember 24-én bekövetkezett vértanúságát.
Életét a halála után íródott két legendájából és néhány korabeli forrásból ismerjük. Valószínűleg 980 körül, Szent György napján született Velencében vagyonos, előkelő családban, Gerardo di Sagredo néven. Ötéves korában nagyon beteg lett, és szülei védőszentjének ajánlották fel: elvitték a Szent Márk-székesegyházzal szembeni San Giorgio Maggiore sziget bencés monostorába, ahol a szerzetesek imádságától meggyógyult. Szülei fogadalmuknak megfelelően a monostorban hagyták, Gellért itt nevelkedett és tanult, majd a rend tagjai közé lépett.
Még huszonöt éves sem volt, amikor rendtársai perjellé, majd bolognai tanulmányai végeztével, 32 éves korában apáttá választották. Három év múltán lemondott és szentföldi zarándoklatra indult, egy vihar azonban Zára (Zadar) helyett az isztriai Szent András-szigetre vetette a hajót. A kényszerpihenő alatt beszélte rá Razina, az ottani apát, hogy engedjen az isteni jelnek és a Szentföld helyett inkább Pannóniába menjen téríteni.
Gellért engedett az unszolásnak és Pécsen át Székesfehérvárra utazott. Itt Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én bemutatták István királynak, aki fia, Imre herceg nevelésével bízta meg. Gellért 1023-ban, miután úgy vélte, a feladatnak eleget tett, az udvar zajából Bakonybélbe vonult vissza. A legenda szerint itt hét évig böjtöléssel, elmélkedéssel töltötte napjait a maga építette cellában, ahol egy szarvas és egy farkas szegődött mellé.
István király 1030-ban, Ajtony legyőzése után ismét megkereste és rábízta a csanádi püspökség megszervezését. Gellért az egyházmegyét főesperességekre osztotta, székesegyházat és templomokat építtetett, a papok képzésére káptalani iskolát hozott létre. Jóllehet ő maga sosem tanult meg annyira magyarul, hogy a nép nyelvén prédikálhatott volna, nagyobb legendájában található az első utalás népköltészetünkre.
Az István 1038-ban bekövetkezett halála utáni zűrzavaros helyzetben szándékai ellenére ismét politikával kellett foglalkoznia. 1044 húsvétján, amikor Aba Sámuel Csanádra hívta az ország nagyjait és mintegy ötven ellene szövetkező főurat lemészároltatott, Gellért nyilvánosan szembefordult vele, és elérte a király kiközösítését, de aztán bírálta a trónra visszatért Orseolo Péter türelmetlen és zsarnoki uralmát is.
Gellért az 1046-os Vata-féle pogánylázadás idején szenvedett vértanúságot, amit látomásában megjósolt. A száműzetéséből hazatérő András és Levente hercegek fogadására induló Gellért és három püspöktársa 1046. szeptember 24-én esett a lázadók fogságába, akik a püspököt a ma róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról egy taligán a mélybe taszították. Maradványait másnap a pesti Boldogságos Szűz templomban temették el, és sírjánál szinte azonnal csodák történtek. Hét év múlva az általa alapított csanádi székesegyházban temették újra, majd Szent László király idején, 1083. július 26-án István királlyal és Imre herceggel együtt avatták szentté. Bebalzsamozott tetemét 1384-ben szülővárosába, Velencébe szállították, ma Murano egyik templomának oltára alatt őrzik.
Szent Gellért írta az első magyarországi latin teológiai, tudományos művet, Dániel könyvének misztikus magyarázatát. Többi munkája az enyészeté lett, szentbeszédeiből egy töredék 1982-ben került elő. Az első magyarországi vértanú a Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentje, Magyarországon található ereklyéi közül az egyiket a szegedi Fogadalmi templomban őrzik, az egyházmegye minden év szeptemberében nemzetközi komolyzenei fesztivált szervez Szent Gellért ünnepéhez kapcsolóan. Vértanúsága helyén, a Gellért-hegy oldalában áll 1904-ben emelt, hét méter magas szobra, nevét templomok, oktatási intézmények és közterületek viselik.
Vezetőkép: Szent Gellért legendájának részletei a Magyar Anjou-legendáriumból (1320-1340). Forrás: Wikipedia





