AfD-áttörés és történelmi CDU-bukás a német tartományi választásokon
A migráció továbbra is mozgósít, Merz alatt inog a talaj

Újabb tartományi szintű választásokat tartottak Németországban szeptember 20-án. Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartományban tarolt a migrációellenes Alternatíva Németországnak (AfD), de nem vált domináns politikai erővé. A párt 21,5 százalékponttal 38,2 százalékra növelte támogatottságát, a második helyre kerültek a szociáldemokraták (SPD) 35,5 százalékkal, utána következik a Baloldali Párt 6,5 százalékkal, végül pedig a Zöldek 5,7 százalékkal. Az északkelet-németországi tartomány parlamentjébe a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) – Merz kancellár pártjának – nem sikerült bejutnia.
Berlinben eközben a Baloldali Párt végzett az első helyen a voksok 25,7 százalékával, ezzel a párt több mint megduplázta 2023-as eredményét. A CDU 9,5 százalékpontot veszítve a voksok mindössze 18,8 százalékát szerezte meg, az AfD pedig 16,3 százalékkal került a harmadik helyre. Bejutott a parlamentbe a 14,3 százalékot elért Zöldek, valamint a 12,1 százalékon álló szociáldemokraták is – összegzett a Migrációkutató Intézet a szerkesztőségünknek hétfőn megküldött közleményében.
Mint írták, a bevándorlás továbbra is fontos politikai ügy Németországban – jelzik a két tartományi választás eredményei. Jelentősége azonban erősen eltér az egyes tartományok között. Mecklenburg–Elő-Pomerániában a kampány legfontosabb témái között az oktatás és a gazdaság mellett a migráció is előkelő helyen szerepelt. Az AfD győzelme mögött nem kizárólag a bevándorlás miatti aggodalmak álltak, de a párt ezen ebben a témában népszerű álláspontot képviselt. Az Infratest dimap közvélemény-kutató felmérése szerint a választók 33 százaléka az AfD-t vélte a leginkább kompetensnek a menekült- és menedékpolitika kezelésének terén, míg az SPD esetében ez az arány 25 százalék volt. Az AfD migrációs programja Mecklenburg–Elő-Pomerániában a jelenlegi német bevándorláspolitika további szigorítását ígérte. A párt többek között a szabálytalan migráció erőteljesebb visszaszorítását, a kitoloncolások felgyorsítását és a tartományi hatóságok visszaküldési kapacitásainak bővítését szorgalmazta.
Az eredmény tágabb elégedetlenséget is tükröz: az AfD minden társadalmi és korcsoportban erősödött, és jelentős számú korábbi SPD-, CDU- és nem szavazó választót tudott megszólítani
– írták.
Az Infratest dimap becslése szerint nettó 48 ezer szavazót nyert a szociáldemokratáktól, 32 ezret a CDU-tól és 66 ezret a korábbi nem szavazók közül.
Ezzel szemben a berlini eredmény jóval összetettebb képet mutat. Ott ugyan az AfD növelte támogatottságát, és a bevándorlás volt messze a legfontosabb téma saját választói körében, a fővárosi választás egészét nem a migráció határozta meg. A különböző pártok szavazóinak prioritásai jelentősen eltértek: a CDU-t támogatók számára elsősorban a gazdaság, az SPD választóinak a szociális biztonság, a Zöldek támogatóinak a közlekedés, míg a győztes Baloldali Párt szavazóinak a lakhatás volt a meghatározó kérdés. A Baloldali Párt sikere is elsősorban annak tulajdonítható, hogy a megfizethető lakhatást a kampány középpontjába állította. A berlini eredmény ugyanakkor arra is utal, hogy a bevándorlás korlátozását hangsúlyozó üzenetek a fővárosban is képesek jelentős választói csoportot mobilizálni. 
A választási eredmények országos szinten is növelhetik a nyomást a szövetségi kormányon, különösen a migráció és a belbiztonság területén. Az AfD mecklenburg–elő-pomerániai előretörése, valamint berlini erősödése azt jelezheti a kormánypártok számára, hogy a 2025 óta végrehajtott bevándorláspolitikai szigorítások ellenére a kérdés továbbra is jelentős választói mobilizációs potenciállal rendelkezik.
Az eredmények Friedrich Merz kancellár helyzetét is tovább gyengíthetik
– írták. Hozzátették: a CDU rövid időn belül több súlyos tartományi vereséget szenvedett el, Mecklenburg–Elő-Pomerániában pedig története során először nem jutott be egy tartományi parlamentbe. A párton belül már a választások előtt megjelentek Merz leváltását sürgető hangok, így a mostani eredmények várhatóan tovább erősítik a kancellár politikai jövőjéről és a CDU irányvonaláról szóló vitát.
Vezetőkép: Alice Weidel, az ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt és frakció társelnöke (k) érkezik a párt képviselőivel közös sajtótájékoztatóra Berlinben 2026. szeptember 21-én, a mecklenburg-elő-pomerániai és berlini tartományi választás másnapján. Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével, míg az AfD az előzetes eredmények szerint 38,2 százalékkal győzött, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig a második helyet szerezte meg 35,5 százalékkal. Berlinben a Baloldal aratott világos győzelmet, a CDU 18,8 százalékot, az AfD 16,3 százalékot szerzett. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan





