Robert Fico: A Nyugat katonai retorikája a liberális világ kudarcait leplezi le

A Nyugat katonai retorikája annak elfedésére szolgál, hogy a liberális világ olyan alapvető kihívásokat nem tud megoldani, mint az energia- és az üzemanyag-szükséglet kielégítése és ezek árai, illetve az illegális migráció – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök vasárnap éjjel kiadott állásfoglalásában.
A szlovák miniszterelnök, a kormányhivatal sajtóosztálya által az MTI pozsonyi irodájának is eljuttatott közleményében Petr Pavel cseh államfő azon kijelentésére reagált, amellyel súlyosnak nevezte Robert Fico szombati nyilatkozatát, miszerint az ukrajnai háború nem Szlovákia és nem a NATO háborúja, és kormánya valódi ok nélkül nem vezényelne katonákat külföldre harcolni.
Fico a cseh elnök szavaira adott válaszában leszögezte: nem tartozik, és nem is fog azok sorába tartozni, akik ürügyet keresnek a NATO és Oroszország közti háborúra.
„Tiszteletben tartom, hogy a cseh elnök, Petr Pavel mint a NATO korábbi tábornoka örömmel harcolna. Ugyanakkor üdvözölném, ha ő is tiszteletben tartaná, hogy én a békét részesítem előnyben”
– írta.
Közleményében a szlovák miniszterelnök megismételte álláspontjának egyes részeit, elsőként azt, hogy – szerinte – „a Nyugat katonai retorikája annak elfedésére szolgál, hogy a liberális világ olyan alapvető kihívásokat nem tud megoldani, mint az energia- és az üzemanyag-szükséglet és ezek árai, illetve az illegális migráció”. Hangoztatta azt is, hogy amíg ő lesz Szlovákia kormányfője, nem fog egyetérteni azzal, hogy szlovák katonák részt vegyenek „bármilyen olyan katonai kalandban, amelyet valaki a NATO-ból provokál ki”.
Emellett Fico úgy vélte, a NATO egy vagy több tagja elleni valódi fegyveres támadás esetén a NATO 5. cikkelye többféle lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy szolidaritást mutassanak.
Vezetőkép: Robert Fico szlovák miniszterelnök. Forrás: Facebook/Robert Fico





