Imádkozó keresztény életvédőkre támadtak Göttingenben

Ellentüntetők támadták meg augusztus 15-én a németországi Göttingen belvárosában azt a békés imaalkalmat, amelyen mintegy húsz, az abortusz ellen tiltakozó fiatal keresztény vett részt. A rendőrség megakadályozta, hogy az erőszakos tüntetők elérjék az imádkozókat, az összecsapások során azonban tizenkét egyenruhás megsérült. A keresztény résztvevőket végül rendőri kísérettel, biztonsági folyosón keresztül vezették ki a helyszínről.

Az incidens a „Nyilvános rózsafüzér-imádság az abortusz ellen” elnevezésű rendezvényen történt, amelyet a tradicionális katolikus TFP (Tradition, Family and Property) szervezet német ága, valamint az „SOS Life” kampány és a „Sacred Heart Apostolate” önkéntesei szerveztek.

A rendőrség tájékoztatása szerint kezdetben békésen zajlott minden, ám a helyszínen, a Kornmarkton idővel mintegy kétszáz ellentüntető gyűlt össze, majd az imaalkalom végén fokozódtak a feszültségek. Az ellentüntetők megpróbáltak erőszakkal áttörni a csoportokat elválasztó rendőrségi kordonon. A rendőrök a támadás visszaverésére paprikaspray-t vetettek be, azonban a szél és a zártabb terek miatt a gáz visszafelé sodródott: emiatt szenvedett sérülést a tizenkét rendőr – többségük szemirritációt -, így a mentőknek is a helyszínre kellett vonulniuk.

A rendfenntartók végül elbarikádozták a környező utcákat és épületrészeket a radikális csoportok elől, hogy szavatolják a keresztény résztvevők biztonságát.

A szervezet szerint a történtek következtében a fiatalok megrendültek az általuk tapasztalt „irracionális gyűlölet” miatt. Az eset ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az abortusz kérdése körül Németországban is éles társadalmi és politikai ellentétek alakultak ki.

Vezetőkép: A rendőrség megakadályozta, hogy az erőszakos tüntetők elérjék az imádkozókat. Forrás: hna.de, fotó: Hendrik Bammel

Forrás:
intoleranceagainstchristians.eundr.dehna.de
'Fel a tetejéhez' gomb