Fogzik a babánk? Íme, egy szent, akihez ilyenkor is fohászkodhatunk!
A szülőség egyik legnehezebb része tehetetlenül nézni, ahogy a babánk szenved. Amikor kibújnak az első fogacskák, az kőkemény időszak: piros, feszülő arcbőr, a duzzadt íny, a furcsa nyűgösködés és az a jellegzetes pillantás, ami szavak nélkül is azt mondja: „Segíts, anya!” Szörnyű látni a kicsi gyötrődését, – különösen azért, mert olyan kevés eszközünk van, amivel valóban enyhíthetnénk fájdalmát.
A babáknak persze veleszületett tehetségük van ahhoz, hogy a legváratlanabb dolgokban találjanak enyhülést – legyen az egy hideg kiskanál, egy rágóka, a saját kis öklük, az ujjunk, vagy éppen az állunk. Sajnos azonban ezek a trükkök nem hatnak sokáig. Különösen éjszaka, amikor a fogzási fájdalom valahogy még elviselhetetlenebbé válik. Az Aleteia katolikus hírportál meglepő megoldást kínál a problémára: Franciaországban a katolikus szülők már évszázadok óta fordulhatnak Szent Apollóniához fogzó gyermekük fájdalmának enyhítéséért.
A harmadik századi mártírt a legtöbben a fogorvosok védőszentjeként ismerik, de a szülők generációk óta tőle kérnek közbenjárást a fogzó babákért is. Kapcsolata a fogfájással a brutális vértanúhalálára vezethető vissza:
Az alexandriai keresztényüldözés idején a kínzói kitörték vagy kitépték az összes fogát, majd azzal fenyegették, hogy élve elégetik, ha nem tagadja meg a hitét. Ő azonban önként vállalta a mártírhalált. A keresztények ezután hamarosan hozzá kezdtek imádkozni, ha fogfájás gyötörte őket, ez a tisztelet pedig az évszázadok során különösen Franciaországban gyökerezett meg.
Így aztán Dél-Franciaország falvaiban a szülők hagyományosan Szent Apollónia tiszteletére szentelt templomokba viszik a csecsemőket, hogy közbenjárását kérjék a gyötrő fogfájással küzdő kicsikért. Ez a szokás generációkon át maradt fenn, csendben öröklődve családról családra.
Az egyik legismertebb zarándokhely a Tarn megyében található Notre-Dame de Bernac-kápolna. A kis templom bejárata valóságos babakocsi-parkolóvá alakul minden hónap első vasárnapján: Franciaország minden szegletéből érkeznek ide családok fogzó csecsemőkkel a szentmisére.
A szertartás alatt rendszeresen gyereksírástól visszhangzik a templom. Ez azonban a legkevésbé sem zavarja a jelenlévőket, sőt, szinte már hozzátartozik az eseményhez. Ahogy Michel Bousquet atya viccesen megjegyezte a La Dépêche című lapnak, miután a hangját egyszer teljesen elnyomták a babák:
„Kezdődik a koncert! A babák megint túlkiabáltak. De ez így van jól.”
Aztán eljön a pillanat, amire mindenki várt. A családok egymás után lépnek előre, miközben egy önkéntes gyengéden minden kisbaba arcához hozzáérinti az ereklyetartót, amely Szent Apollónia egy fogát és állkapocsdarabját őrzi. A szülők közben csendben imádkoznak a szent közbenjárásáért. Egyetlen egyszerű, meghitt gesztus, amely hónapról hónapra, generációról generációra ismétlődik.
„Nem varázslat, mégis működik”
– mondják, akik minden évben fogadják a családokat. A szokás a szentek közösségébe vetett bizalom és hit megtestesülése: mert a mennyben lévő keresztények továbbra is imádkoznak értünk, földön élőkért.
Vezetőkép: Fogzik a babánk? Íme, egy szent, akihez ilyenkor is fohászkodhatunk! Kép forrása: magnific.com
