Ungváry Zsolt: Magyar születésnap

A nemzetek születését nehéz egyetlen pillanathoz kötni, többnyire hosszú folyamat, míg kialakul az egységes nyelv, a tudat, a sok hagyományból a vezérfonal kiválasztása. A magyarok esetében nem így van. Ismert a hely, az időpont és a körülmények. A Vérszerződéskor, Etelközben hét törzs (és annak hét vezetője) úgy dönt, hogy szövetségre lép, és addigi nevüket hátrahagyva a legerősebb, legbefolyásosabb alakulatról attól kezdve magyaroknak hívják őket. Ez különösebb zökkenők nélkül lezajlik, nem nagyon van nyoma annak, hogy Kér, Keszi vagy Kürt-Gyarmat identitásúak megkérdőjelezték volna a magyar nemzet egységességét.

Az államok kialakulása is gyakran évszázadokba telik; harcok, hódítások, házasságok és örökségek, békeszerződések és erőskezű uralkodók elképzelései nyomán formálódtak Európa országai. Nekünk két világos, egyértelmű pillanatunk van: a Honfoglalás gyakorlatilag kijelölte a területet, az államalapítás pedig megteremtette közjogi feltételeit az együttélésnek. Tudjuk a nevet és nagyjából az időpontot is. Tulajdonképpen a december 25. (Szent István megkoronázása) vagy augusztus 15. (a Szent Korona felajánlása) precízebb lenne, mint a kicsit mesterségesen meghatározott augusztus 20-a, de azért mégis egy ezeréves ünnepről beszélünk.

Mostanság sokat foglalkoztatja az embereket a hatalom mibenléte. Honnan, kitől-mitől ered, kinek a nevében lehet gyakorolni és meddig terjedhet. Nekünk erről is van feljegyzésünk: a szövetséget kötő hét fejedelem megfogadja, hogy Álmost és utódait tekintik vezetőjüknek, és ennek megerősítésére ősi szokás szerint vérüket egy borral telt kupába csorgatják, és valamennyien isznak belőle. Kicsit barbárnak hat, de Hérodotosz szerint már a szkíták is így cselekedtek, ha nagyon fontos esküvést tettek, és ugye – ebben nincs vita krónikáink között – Álmos népét korábban szkítának hívták. Ami pedig a szent szövetség megerősítéséhez tartozik, hát láttunk olyat máshol is, hogy körbejárt egy kupa, benne a vérré lett borral, s azóta is valamennyien megízlelik, akik ebben a szövetségben részt vesznek.

A valós hatalom csak felülről, a transzcendensből eredhet (amiképpen Jézus mondja Pilátusnak), és nem kérdőjelezhető meg percenként.

Ha alulról, az sérülékeny, hiszen bármikor leváltható; akik a megbízatást adták, vissza is vonhatják. Ha a törvényeket kizárólag emberek alkotják, pusztán a többségükre hivatkozva, akkor ezeket a törvényeket egy új többséggel bármikor – akár az ellenkezőjére is – meg lehet változtatni. A mocsárt megrészegíti a tudat, hogy felemelhet és letaszíthat bárkit, de közben saját sorsát teszi tönkre, mert alkalmas és hiteles vezető nélkül a tömeg céltalanul bolyong.

A nemzet valójában nem a pillanatnyilag élő állampolgárok közössége. Ha így volna, csakugyan nem lenne értelme megünnepelni ezer esztendővel korábbi hősöket. De a nemzet egy furcsa, misztikus közösség a rég elhaltak, a maiak és eljövendő korok magyarjai között. A múltból kiválogatja azokat, akik valóban a magyar világot építették, őrizték, vitték tovább; a jelenbeliekről viszont csak a jövő dönti majd el, ki marad fenn a rostán.

Saját születésnapunk a magunk életének áttekintésére szolgáltat okot, az ország születésnapja az ezerhuszonhatból levonható tanulságokra. (És igen, akár két-háromezerrel többől, elvégre Hérodotosz szerint a szkíták a Föld legősibb népe, akiknek aranyeke – és járom, kétélű fejsze, csésze – hullott alá az égből.)

Amiképpen saját tortánkról sem sajnáljuk a gyertyát, hát ne sajnáljuk a hazánkéról sem. Ha nem lesznek ünnepeink, ha a legfontosabb dolgokon spórolunk, akkor ugyan mivégre is van ez az egész?

Vezetőkép: A Szent Korona nevû virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. Kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt