„Orgona, szent hangszer, szólalj meg!” – új korszak kezdődött Esztergomban

Történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik augusztus 9-én este részt vettek az esztergomi bazilika ünnepi szentmiséjén: megáldották a főszékesegyház újjáépített nagyorgonáját. A rendkívüli hőség ellenére zsúfolásig megtelt a bazilika. A szentmise főcelebránsa Török Csaba, a bazilika plébánosa volt – számolt be róla közösségi oldalán hétfőn az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.
Mint írták, a hangszer története szorosan összefonódik a főszékesegyház múltjával. Az első nagyorgonát Ludwig Moser építette az 1856-os bazilikaszentelésre, ám a sietve elkészült hangszer már kezdettől számos műszaki problémával küzdött. Később többször átépítették, a két világháború pedig súlyos károkat okozott benne: sípjainak egy részét hadi célokra vitték el, 1944–1945-ben pedig magát az orgonát és környezetét is találatok érték. A mostani restaurálás során az orgonaház mögött és a Szent Cecíliát ábrázoló falképen is láthatóvá váltak a háború máig megmaradt sebhelyei.
A második világháború után Baróti István karnagy álmodott a bazilika különleges, több mint 13 másodperces visszhangjához alkalmazkodó, ötmanuálos nagyorgonát. Az eredeti hangszerből megmaradt kevesebb mint két tucat sípsor köré olyan egyedi hangzású orgonát tervezett, amely felvételeken is azonnal felismerhető. A munkát azonban az akkori anyaghiány és a korlátozott műszaki lehetőségek nehezítették, ezért a hangszer az évtizedek során egyre gyakrabban szorult javításra – ismertették.
A bazilika átfogó felújításakor végül úgy döntöttek, hogy nem csupán megóvják a régi hangszert, hanem értékes részeinek megőrzésével, korszerű műszaki megoldások alkalmazásával újjáépítik, és befejezik a több évtizeddel korábban megkezdett munkát. A feladattal a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrát bízták meg.
A megáldás szertartásában nyolcszor hangzott el a felszólítás: „Orgona, szent hangszer, szólalj meg!” A mély, halk hangoktól fokozatosan jutottak el a sok ezer síp teljes erejű felzúgásáig, majd a Gloria és a Te Deum ünnepélyes elénekléséig. A szentmisét orgonakoncert követte, amelyen a jelenlévők már teljes gazdagságában hallhatták megszólalni a hangszert.
A munka ezzel még nem ért véget. A következő hónapokban a liturgikus szolgálat és a hangversenyek tapasztalatai alapján tovább finomítják az orgona hangzását, hogy tökéletesen illeszkedjen Magyarország legnagyobb templomának rendkívüli akusztikájához. Az esztergomi nagyorgona azonban hosszú várakozás után ismét hangot kapott, és újra betöltheti legfontosabb feladatát: szolgálhatja az imádságot, a liturgiát és az egyházzene ügyét – írták végezetül.
Vezetőkép: Az esztergomi bazilika újjáépített nagyorgonája. Forrás: Facebook/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír





