Hölvényi György: Az európai patrióták sem hagyják szó nélkül a magyar jogállam lebontását

Hölvényi György a KDNP európai parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében, hogy az európai patrióták sem hagyják szó nélkül a magyar jogállam lebontását. Mint írja, többek mellett Marine Le Pen fogalmazott meg éles kritikát: szerinte Magyarországon egyre súlyosabb jogállami jogsértések történnek, miközben Brüsszel hallgat.
„Ami ma Magyarországon történik, az túlmutat a napi politikai csatározásokon. Az elmúlt hetek eseményei után joggal aggódhatnak az európai demokraták amiatt, hogy a hatalom egyre nyíltabban számolja fel a demokratikus fékeket és ellensúlyokat hazánkban” – írja bejegyzésében Hölvényi György.
A KDNP európai parlamenti képviselője rámutatott: előbb önkényesen, egy mondattal eltávolították a köztársasági elnököt. Ezt követően korlátozták magyar állampolgárok passzív választójogát. Most pedig a legnagyobb ellenzéki párt működését próbálják ellehetetleníteni: házkutatások, szerverek lefoglalása, a párt honlapjának leállítása. Mindezt odáig fokozva, hogy emiatt a legfőbb ügyész tiltakozásul benyújtotta lemondását.
Hölvényi György szerint nem véletlen, hogy a Patrióták Európáért vezető politikusai is felemelték a hangjukat:
Tom Van Grieken szerint a magyar kormány már minden eszközt bevet az ellenzék elhallgattatására. Matteo Salvini arra figyelmeztetett, hogy ahol a demokráciát az ellenzék ellen fordítják, ott már maga a demokrácia kerül veszélybe. Marine Le Pen pedig úgy fogalmazott: Magyarországon egyre súlyosabb jogállami jogsértések történnek, miközben Brüsszel hallgat.
„A jogállam nem politikai fegyver, hanem minden demokratikus rendszer alapja. Ha a hatalom büntetlenül félresöpri az ellenzéket, holnap bárki mást is célba vehet” – figyelmeztetett a kereszténydemokrata politikus.
Vezetőkép: Hölvényi György. Forrás: Facebook/Hölvényi György





