Adománygyűjtés a mecseki Máré-vár helyreállításáért

Adományokat gyűjtenek a Mecsekben álló, a közelmúltban vandalizmus áldozatává vált Máré-vár helyreállítása, újbóli látogathatóvá tétele érdekében – tájékoztatott Magyaregregy polgármestere.
Koch Dávid közölte: a tatárjárás után épült, először egy 1316-ban kelt oklevélben említett, évente 18-20 ezer látogatót vonzó reneszánsz lovagvárnál néhány hete történtek olyan súlyú falrongálások, amelyek miatt nem fogadhat látogatókat a festői építmény.
Mint mondta, az üzemeltető magyaregregyi önkormányzat szakértők bevonásával méri fel a károk mértékét, de annyi már most látszik, hogy a megrongált falszakasz ideiglenes megtámasztásának költsége elérheti a kétmillió forintos költséget is.
Amennyiben a sérült falszakasz megtámasztása elkészül, a vár újra fogadhatja kirándulókat, ezzel együtt a teljes helyreállítás majd csak a későbbiekben történhet meg – jelezte a polgármester.
Koch Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a műemlék mielőbbi látogathatóvá tétele kulcsfontosságú az idegenforgalomból élő környékbeliek számára, hiszen a bezárás érzékenyen érinti az egész Kelet-Mecsek turizmusát, sokan a vár miatt keresik fel a környéket, egyebek mellett a közeli strandfürdőt is.
Beszámolt arról, hogy a közelmúltban elindult közösségi adománygyűjtéssel igyekeznek mielőbb forrást biztosítani az újranyitást lehetővé tevő munkálatok finanszírozásához, hiszen a finanszírozási oldal megléte esetén egy-másfél hét alatt végeznének a munkával, és újra fogadhatna kirándulókat az építmény.
Az adakozni szándékozók a Máré-vár – A Mecsek rejtett ékköve elnevezésű Facebook-oldalon találnak információkat arról, milyen módon tudnak segíteni.
A Mecsek hegyei között, egy 340 méter magas csúcson álló reneszánsz lovagvárat a 13. század végén vagy a 14 század elején építhették, az a török elleni harcokban szinte teljesen megsemmisült, majd a rendszerváltás idején feltárták a maradványokat, és helyreállították az ötszögletű erődítményt, egyben a napvilágra került reneszánsz emlékekből állandó kiállítást hoztak létre.
Vezetőkép: Az adakozni szándékozók a Máré-vár – A Mecsek rejtett ékköve elnevezésű Facebook-oldalon találnak információkat arról, milyen módon tudnak segíteni. Kép forrása: www.marevar.hu





